Hirdetés

Hírek
Fának csapódott egy autó és kettészakadt
Fának csapódott egy autó és kettészakadt
Hirdetés

2022. augusztus 13-án 23 óra körül történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset a 81-es számú főút 33 km szelvényében, Alsódobos közelében- írta a deltahirek.hu az oldalán.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsi közlekedett Bakonysárkány irányából, Mór irányába, amikor eddig ismeretlen okból az úttestről letért és egy fának csapódott.

A becsapódás olyan erejű volt, hogy az autó teljesen kettészakadt. A csomagtérajtó a kukoricásba repült, a motorja pedig váltóval együtt kiszakadt és közel harminc méterre egy másik fa tövében találták még. A móri önkormányzati, illetve a székesfehérvári hivatásos tűzoltók leszedték a kocsit a fáról és kiszabadították a roncsba szorult sofőrt.

A kocsi vezetője sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A sofőr egy 30 éves bodajki férfi volt, aki valószínűleg munkából tarthatott hazafelé.

A baleset körülményeit a rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják.

Fotó: deltahirek.hu
Hirdetés

Fotó: deltahirek.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés