Ezt tedd, ha kigyullad az elektromos autód

Nem gyakori eset, de 2023-ban így is nyolc tisztán elektromos jármű gyulladt ki itthon, köztük két busz, egy segway, valamint egy roller is. Hat esetben pedig hibrid autók égtek ki – írja közösségi oldalán a Katasztrófavédelem, amely néhány jótanáccsal szolgált, mit tegyünk, ha pont velünk történne meg, hogy lángra kap az elektromos járművünk.

Székesfehérvár HTP

A Katasztrófavédelem az alábbi tanácsokat adta arra az esetre, ha megtörténne veled is a rémálom:

Ilyenkora legjobb, ha:
– megpróbálsz nyílt terepen megállni, épülettől, járművektől távol
– a korábban beszerzett, kimondottan a lítiumion-akkumulátortüzek oltására szolgáló speciális, zselé alapú oltóanyagot tartalmazó tűzoltó készülékekkel kezdesz valamit, mondjuk oltani
– lehet, hogy az oltáshoz több tűzoltó készülék is szükséges, ezért más járművezetőket buzdíts segítségnyújtásra
– akár sikerül, akár nem, hívni kell a 112-es segélyhívószámot és bediktálni az esemény fontosabb részleteit, ezek: a baleset leírása, helyszín, sérültek száma, járulékos veszélyek. De úgyis mindenről kifaggatunk.

Hirdetés

Ne feledd: Az elektromos járművekben keletkező tüzek leggyakrabban az akkumulátor töltéséhez köthetőek. – tették hozzá

Fotók: Székesfehérvár HTP
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!