Centiken múlott egy baleset, majd pár perc múlva ugyanott meghalt egy ember

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a mai napon az M1-esen, Lébény térségében.

A felvétel tegnap reggel, 8 óra után készült, majd 11 óra után közölte a police.hu, hogy ugyanennél a mozgó terelésnél baleset történt és meghalt egy ember.

„Egy török kisteherautó eddig tisztázatlan körülmények között ütközött neki a belső sávban az MKIF tulajdonában tehergépkocsinak, aztán egy kistehergépkocsinak.

A rendőrök a szemle és a műszaki mentés ideje alatt az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A közlekedőknek azt javasolták, hogy a 142-es kilométerszelvénynél, Lébénynél hagyják el az autópályát, és Mosonmagyaróvár térségében a 160-as kilométerszelvénynél térjenek vissza az útszakaszra. Ez a Lajta-parti város mosoni városrészében okozott nagyobb forgalmat.”

– írta meg a kisalfold.hu

Hirdetés

FRISSÍTÉS:

Ennyi maradt abból a kisbuszból, aminek sofőrje életét vesztette percekkel később ugyanannál a mozgó terelésnél, amit egy másik autós megúszott.

Tények

A Tények riportjában megszólalt Szimicsku László az MKIF Zrt. kommunikációs igazgatója, aki elmondta, hogy milyen módokon volt kitáblázva és előre jelezve a mozgó terelés.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son


  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr