Ezért van mindig tömeg az okmányiroda autós részénél

Idén akár 750 ezer használt autó is gazdát cserélhet.

Fokozatosan egyre nagyobb sebességre kapcsol a hazai használtautó-piac: a gazdát cserélt használt személyautók száma 2017-ben elérte a 688 ezret, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Az utolsó negyedév minden eddiginél erősebb forgalmat hozott, az átírások száma első alkalommal lépte át a 180 ezres szintet ebben az időszakban – írja közleményében a joautok.hu. A jelenlegi folyamatok alapján a 2018-as év új rekordot hozhat: a belföldi átírások száma egészen 750 ezerig is emelkedhet.

Két év alatt több mint negyedével nőtt a gazdát cserélő használt autók volumene. Ennek eredményeként tavaly a teljes forgalomban lévő 3,4 milliós hazai gépjárműállománynak immár több mint 20 százaléka megfordult a piacon – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

Cseppet sem lassult a használtautók adásvétele itthon, legyen az akár első magyar gazdás vagy importból származó, tutinak tűnő nyugati vétel. Kis túlzással az egymillió használtautó-kereskedő országa lettünk, rengetegen seftelnek valamilyen módon kocsikkal.

A jelenlegi trend folytatásához a gazdasági konjunktúra fennmaradásán túl arra is szükség van, hogy a piac mindkét utánpótlási forrása tovább bővüljön. A gépjármű-importőrök az idén 7-8 százalékos bővülést várnak az újautó-piacon.

A használtautó-import alakulása körül jóval több a kérdőjel. A 2016-os 16 százalék után tavaly már csak 9 százalékkal hoztak be több használt autót Magyarországra. Amennyiben pedig idén célt érne a szakmai szövetségek azon törekvése, hogy műszaki és környezetvédelmi okokból jobban szabályozzák a behozatalt, további növekedés helyett akár csökkenésre is sor kerülhet ebben a szegmensben.

A belföldi használtautó-piacon tavaly is öt márka autói biztosították a teljes forgalom felét. Az Opel 14 százalékos elsőségét egyelőre továbbra sem fenyegette sem a Suzuki, sem a Volkswagen 10-10 százalékos részesedésével. A negyedik és ötödik helyen a Ford és a Renault állt.

A behozott használt autók listáján szintén az élen áll a Volkswagen (12%), az Opel (11%) és a Ford (10%), ám őket olyan presztízsmárkák követik, mint a BMW, az Audi és a Mercedes (valamennyien 6-7 százalék közötti részaránnyal).

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180129_hasznalt_auto_forgalomba_helyezes

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből