Ez gyors volt: 2 órán belül elfogták a 22 éves férfit, aki halálra gázolt egy nőt

A salgótarjáni rendőrök a megyeszékhely belterületén fogták el azt a férfit, aki elgázolt egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A rendőrök 2017. december 23-án 18 óra 45 perckor elfogták azt a 22 éves ságújfalui férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 17 óra 10 perckor Salgótarján belterületén, a Füleki úton egy személygépjárművel felhajtott a járdára és elütött egy gyalogosan közlekedő nőt.

A gyanúsított ezt követően kiszállt a gépjárműből, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A rendőrség közlése szerint a nyomozás során megállapították azt is, hogy a gyanúsított a személygépjárművet a tulajdonos engedélye és tudta nélkül vitte el és okozott azzal balesetet.

A rendőrök a 22 éves férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították, gyanúsítottként kihallgatták és – őrizetbe vétele mellett – jármű önkényes elvétele és segítségnyújtás elmulasztása bűntett és további bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárást indítottak ellene.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171224_salgotarjani_gazolas_elkoveto

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón