Európai felmérés szerint a teherautó-sofőrök egyharmada a saját bevallása szerint már aludt el a volán mögött ülve

A European Transport Workers’ Federation (Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége ETF) közvéleménykutatásra alapozott tanulmányt készített, hogy felmérje a hivatásos sofőrök leterheltségét. Vizsgálódásaik alapján a hivatásos járművezetők fáradtsága már megszokott jelenség az európai utakon olvasható a kreszvaltozas.hu-n

A mintegy 3000 teherautó-, és buszsofőr bevonásával készült statisztika szerinta teherautó-sofőrök 60 százaléka, az autóbusz-sofőrök 66 százaléka szerint rendszeresen kell fáradtan vezetniük. Közel 800 sofőr vallotta, hogy baleseti helyzetbe keveredtek a fáradtsága miatt.

A teherautó-sofőrök közel egyharmada és az autóbusz-sofőrök egynegyede számolt be arról, hogy előfordult, hogy vezetés közben elaludt a volánnál.

Az autóbusz-sofőrök 57 százaléka és a teherautó-sofőrök 52 százaléka arról számolt be, hogy mikor fáradtnak érzik magukat és kiállnának pihenni erre nincs lehetőségük, vagy a határidők tartása, vagy a közlekedési környezet miatt.

Az ETF ezek alapján felhívja a figyelmét az érintetteknek, hogy a munkáltatók garantálják a tisztességes béreket (így elejét véve a túlmunkának), tegyék rugalmasabbá a vezetési-, és pihenési idők beosztását, az EU szervei pedig a közlekedésbiztonsági stratégiájukban helyezzék előtérbe a sofőrök fáradtságának a kiküszöbölését.

Hirdetés

KAPCSOLÓDÓ: (videó)

VIDEÓ: Egy pillanatra ragadtak le az álmos sofőr szemei, komoly baj lett belőle


Forrás: kreszvaltozas.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében