EU-s cél, hogy 2050-re senki ne haljon meg közlekedési balesetben

Európai uniós cél, hogy 2050-re senki ne haljon meg közlekedési balesetben – mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken Győrben.

Palkovics László a Humda Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által indított Road Safety – a biztonság az első elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat győri állomásán elmondta, hogy a cél teljesítésének több módja is van, és az uniós országok mindegyike más utat választott.

  • Az északi országok a tudatosítást választották, vagyis elmondják, miért kell a közlekedési szabályokat betartani.
  • A déli országokban – Magyarország is inkább ide tartozna – a rendőri eszközök erőteljesebb alkalmazását helyezték előtérbe
  • Európa közepén főleg a technológiai fejlesztésre fókuszálnak – mondta a miniszter.

Utóbbi esetében olyan, az utakhoz és az autókhoz kapcsolódó megoldásokat próbálnak bevezetni, amelyek megelőzik a baleseteket. Ide tartoznak egyebek mellett az önvezető járművek is – folytatta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy egységes megoldás sehol sincs, de e három megoldás kombinációja segítségével elérhető a 2050-re meghatározott célt.

Ugyanakkor e három megoldás közül a tudatosítás eszköze a legfontosabb – fűzte hozzá.
Palkovics László elmondta: a Humdánál ezért a közlekedésbiztonság oktatása az elsődleges cél, amelynek a leghatékonyabb és legjobb eleme az, amikor a gyermekeknek egészen kicsi korban mutatják meg, hogy mitől veszélyes a közlekedés.

Hozzátette, hogy a Road Safety sikeres, az országjáró programsorozatnak Győr már a tizedik állomása.

A miniszter elmondta, hogy Magyarországon közlekedési balesetben évente mintegy 600-an vesztik életüket.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a megyeszékhelyen 130 ezren élnek, az agglomerációval együtt pedig mintegy 200 ezren, egynegyedük 18 év alatti.

Hirdetés

A programsorozaton részt vevő első és második osztályos kisgyermekek közlekedésbiztonsági oktatásának fontosságára is kitért a képviselő.

Kara Ákos, a térség másik fideszes országgyűlési képviselője szintén a gyerekek közlekedésbiztonsági oktatásának fontosságáról beszélt. Weingartner Balázs, a Humda elnök-vezérigazgatója szintén sikeresnek nevezte a programsorozatot, amelyen eddig mintegy 20 ezer kisgyermek vett részt.

Az oktatás két részből áll, egy elméleti szakaszból, amelyet a gyakorlat követ a felállított tesztpályán, ahol különféle közlekedési szituációkhoz kell alkalmazkodniuk – mondta.

Hozzátette, hogy a következő hetekben Veszprémbe, Székesfehérvárra, majd a fővárosba is ellátogatnak, és tavasszal is folytatják a programsorozatot.

Borítóképünk illusztráció! Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt