Érkezik a kedvezményes autópálya-matrica – Ezzel akar kompenzálni a kormány

Kedvezményes autópálya-matricát kapnak 2026-ban azok, akik mindennapjaikban közvetlenül érzik az M1-es autópálya felújításából adódó többletterheket. A kormány célja, hogy ezzel kompenzálja az érintett térségekben élőket.

Az M1-es autópálya felújítása az ország egyik legforgalmasabb útvonalát érinti, a munkálatok idején az autósoknak hosszabb menetidővel és fokozott torlódásokkal kell számolniuk.

A kabinet ezért döntött úgy, hogy jelentős kedvezményt biztosít a Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyében élők számára.

Vitályos Eszter kormányszóvivő közösségi oldalán jelentette be: 2026-ban az érintett vármegyékben lakók éves autópálya-matricája mindössze 15 ezer forintba kerül majd.

  • AMIT AZ UTASOK NEM FELEJTENEK EL: egy Mazda vágott a busz elé

    Olvasóinktól három olyan felvételt kaptunk, amelyekben közös, hogy nagy tömegű járműnek kellett vészfékeznie egy figyelmetlen, szabálytalan sofőr miatt. Csak a szerencsének és a sofőrök gyors reakciójának volt köszönhető, hogy nem lett belőlük súlyos baleset. Az első eset Kispesten, az Ady Endre úton történt.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra is, hogy szeptembertől eltörölték az online vásárlásokhoz kapcsolódó kényelmi díjat.

MEGOSZTÁS