Hirdetés

Hírek
Érdemes még ma tankolnod
Érdemes még ma tankolnod
Hirdetés

A Mol-csoport pénteki döntése értelmében egyszerre nem terheli a fogyasztókat a kötelező jövedéki adóemelés, ugyanakkor ahogy arra a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője rávilágított, közel sem nyugodott meg a nemzetközi olajpiac. Magyarországon pedig akár 20-23 forinttal is drágulhatnak az üzemanyagok január 1-jére.

Hirdetés

„Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal” – jelentette be az Index hasábjain pénteken Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.

Azt már előre lehetett tudni, hogy a Pénzügyminisztérium az uniós előírásokhoz igazodva január elsejétől kénytelen megemelni a jövedéki adót.

Így tehát összességében 41 forintos drágulás jöhet a benzinkutakon. Orosz András mostani bejelentése értelmében a Mol két részletben érvényesíti a kötelező jövedékiadó-emelést: január elsején, illetve a hónap közepén megosztva, először 20, majd 21 forinttal hajtják végre az adóemelést.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés