Ennyibe fog kerülni a ferihegyi gyorsforgalmi út fejlesztése

A kormány 20,3 milliárd forintot hagyott jóvá 2021-ig – a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetőségének javítása érdekében – a repülőtérre vezető út fejlesztésére. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A reptérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztésének költségét az állam magára vállalta, a beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt. lesz.

A határozat szerint az ütemezés a következő: az idei költségvetés Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetének a kiemelt közúti projektek jogcímcsoportjából adnak 3,1 milliárd forintot erre a célra.

Jövőre 8,2 milliárd, 2020-ban és 2021-ben pedig 4,5-4,5 milliárd forintot kell majd beállítani az adott évi költségvetésben erre a célra.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ennyibe_fog_kerulni_a_ferihegyi_gyorsforgalmi_fejlesztese.659937.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított