Ennek örülni fogsz! Hétvégétől újra szabad az út a Blahánál

Célegyenesbe értek a nagyobb forgalomkorlátozással járó aluljáró-szigetelési munkák a Blaha Lujza térnél. Az autóval közlekedők a hétvégétől újra bővített forgalmi kapacitással használhatják a csomópontot, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram – olvasható a BKK közleményében.

A befejező munkákat majd elsősorban az őszi szünetben és a hétvégéken végzik el, hogy azok a lehető legkisebb mértékben zavarják a közúti forgalmat.

Befejeződött a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában lévő aluljáró-szigetelési munka, ennek köszönhetően a hétvégétől a csomópont ismét bővített sávkapacitással működik, vagyis a Rákóczi úton mindkét irányba három sáv (két forgalmi sáv és egy buszsáv), a Nagykörúton pedig két-két sáv járható.

Ez kedvező hatással lesz a környék közlekedésére, mérséklődnek a torlódások.

A Nagykörúton az őszi szünetig 2-2 szűkített forgalmi sávon halad a forgalom, mert a munkák a szegélyek mentén még tartanak, de a korábbi – a csomóponti munkák megkezdése előtti – közúti kapacitás újra biztosított.

A Nagykörúton kerékpárral továbbra is a gépjárműforgalmi sávban közlekedve lehet átjutni a csomóponton. A BKK az alternatív kerékpáros útvonalak használatát javasolja, a Rákóczi tér felé a Wesselényi utca–Klauzál utca–Márkus Emília utca–Stáhly utca–Somogyi Béla utca útvonalat érdemes választani. A Márkus Emília utcában a munkaterület kibővítése miatt egy rövid szakaszon a járdán lehet áthaladni, ezért a BKK kéri a gyalog és kerékpárral közlekedőket, hogy figyeljenek egymásra.

A nagykörúti lámpaprogram hétfő hajnaltól ismét a régi lesz, az új lámpa programozásnak köszönhetően előnyben részesülnek majd a közösségi közlekedés kötöttpályás járművei.

Hirdetés

A csomópontban és annak közvetlen környezetében a jelenlegi forgalomkorlátozás feloldása után – várhatóan november végéig – már csak az őszi szünet idején várható a kereszteződés egészét érintő korlátozás. Ekkor fejezik be a csomópontban az útburkolat végleges kopórétegének felvitelét.

A munkák előrehaladásáról szeptember 16-tól, csütörtöktől a Blaha Lujza téren egy LED-es kivetítő tájékoztatja az arra járókat. Ezen szintén láthatók lesznek a megújuló Blaha Lujza teret ábrázoló látványtervek, amelyeken már a tér újratervezéséből adódó változásokat is megjelenítették.

A Blaha Lujza tér felújítása várhatóan jövő év őszére készül el, ezek lesznek a legfőbb változások:

• A Főváros klímavédelmi akciótervéhez kapcsolódóan a teret egy ligetes, fás közösségi találkozóhellyé alakítják át.

• A jelenlegi értékeket megőrzik, így a Tabánból átültetett két tölgyfát, a Gomba szökőkutat és a Nemzeti Színház emlékművét is. Ezek kiegészítésére épül egy nagyobb, ülőhelynek is használható növénykazetta, valamint egy, a tér burkolatából fellövellő vízjáték.

• A megmentésre alkalmas fák mellett mintegy 70 darab új fát ültetnek, a tér a Nemzeti Színház egykori székeihez hasonlító köztéri székekkel és asztalokkal várja majd a megpihenni vágyókat.

• Két darab új MOL Bubi-gyűjtőállomást létesítenek, és a lehetőségekhez mérten számos egyedi kerékpártámaszt helyeznek el, valamint figyelmet fordítanak ezek megközelítésére is.

• Az újonnan épülő nyilvános illemhely akadálymentes lesz, a tér körbejárhatóságát pedig taktilis figyelmeztető és tájékoztató burkolattal biztosítják.

• Korszerűsítik a tér alatt elhelyezkedő közműhálózatot, megújítják a csapadékcsatornát és a közvilágítást.

• Az aluljáró szigetelését megújítják, ezzel együtt a Rákóczi út–Nagykörút csomópont pályaszerkezetét újjáépítik, kivéve a korábban felújított villamospályát.

• A felújított burkolatra három új gyalogátkelőt létesítenek, így a József körútival együtt mind a négy ágban felszíni akadálymentes, hangjelzéssel kiegészített gyalogosátkelő lesz.

• Az átépítés után új burkolati jeleket festenek fel, továbbá új KRESZ-táblákat helyeznek ki.

Borítókép és Forrás: BKK

 

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett