Hirdetés

Hírek
Emlékeznek még a kínai szuperbuszra? Súlyos dolog derült ki róla
Emlékeznek még a kínai szuperbuszra? Súlyos dolog derült ki róla
Hirdetés

A kínai Land Airbus a tervek szerint 1400 embert szállított volna 60 km/h-val, városon belül. Most viszont egészen másfajta fordulatot vett a projekt.

A tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja volt, amikor májusban a kínaiak bemutatták a világ eddigi legmenőbb autóbuszát. A Land Airbus névre keresztelt tömegközlekedési eszközt igazi monstrumra tervezték: 1400 embert szállít, 60 km/h-val megy – mondták akkor. Mindezt úgy, hogy az út két szélére fektetett síneken gurul, így az autók is elférnek alatta. Hatalmas újdonságnak számított, ami jelentős mértékben enyhítette volna az utak terheltségét.

A járműből később egy prototípus is készült, jóval szerényebb kapacitással. Aztán, ahogy haladt előre az idő, egyre furcsább dolgok derültek ki a projektről. A Shanghaiist szerint ugyanis az egészből semmi sem volt igaz, a gyár helyén egy kapavágás nem sok, annyi sem történt, a megépített prototípust pedig szépen hagyták szétrohadni.

Quartz most újabb fejleményekről számolt be az ügyben, és sajnos egyáltalán nem jó hírekről. A kínai hatóság július 2-án bejelentette, illegális adománygyűjtés (kvázi csalás) miatt vizsgálatot indított a vállalat ellen, nem sokkal később pedig 30 embert már le is tartóztatott az ügyben. A hatóság most azon dolgozik, hogy visszaszerezzék a befektetők által elutalt pénzt. Nem kis összegről van szó, a hírek szerint ugyanis 2016 októberéig mintegy 1,3 milliárd dollárt, vagyis nagyjából 357,5 milliárd forintot gyűjthettek össze.
 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170704_land_airbus_teb_1_kina_vilag_legmenobb_autobusza


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés