SOS Mobilgumis
- hirdetés -
kérj ajánlatot itt!
(nézettségünk)

Velünk tartasz?


Elütöttek egy embert a 10. kerületben – A sérült beszorult a szélvédőbe a sofőr mégis elhajtott

Elütöttek egy embert a 10. kerületben – A sérült beszorult a szélvédőbe a sofőr mégis elhajtott

2020-01-17 Facebook bpiautosok.hu

Jogi társoldalunk friss cikkei

Bűnügyi feladatai ellátása után szolgálati gépkocsijával indult vissza Üllőről fővárosi szolgálati helyére egy Pest megyei nyomozó, amikor a Budapest 10. kerület Keresztúri úton piros lámpánál várakozva egy mellette álló autós integetve segítséget kért tőle.

Az autós elmondta, hogy nem sokkal azelőtt látta, hogy a 10. kerület Kerepesi úton, a zebrán elütöttek egy gyalogost, a gázoló pedig a szélvédőbe szorult sérülttel együtt elhagyta a helyszínt. A rendőr visszafordult és a baleset irányába indult, amikor egy férfi ismét leintette és elmondta, hogy néhány perccel azelőtt egy autót látott egy közeli parkolóba behajtani, amelynek szélvédőjébe egy ember szorult.

A nyomozó a parkolóban megtalálta a beszakadt szélvédőjű autót, majd a néhány méterrel arrébb, az aszfalton fekvő sérült férfihez szaladt, aki eszméleténél volt, de komoly fájdalmakkal küzdött.

- hirdetés -
kérj ajánlatot itt!
(nézettségünk)

A helyszínen három ismeretlen férfi járkált fel-alá, akikről kiderült, ők ültek a balesetet okozó autóban, egyikük elismerte, ő vezette a balesetet okozó járművet. A nyomozó a három férfit az erősítés megérkezéséig visszatartotta, majd átadta a BRFK járőreinek, az időközben riasztott mentők súlyos állapotban vitték kórházba a baleset sérültjét.

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

Érdekelhet



2020-02-24 Facebook

VIDEÓ: Újra alkalmazni fogják a kerékbilincset Budapesten

bpiautosok.hu

Az ATV Start vendége Csősz Krisztián főszerkesztő, Budapesti Autósok Közössége.

2020-01-22 Facebook

Tvrtkoval beszélgettünk a nem túl vidám témáról

bpiautosok.hu

Nincs mese. Autósként rossz végén állunk annak a bizonyosnak abban az értelemben,...

2020-01-12 Facebook

Riport: Balesetveszélyesen tolatott gyorsforgalmi úton. Nincs elfogadható indok!

bpiautosok.hu

Az RTL Klub híradójának adtunk interjút egy tegnapi esetről. A rendkívül balesetveszélyes...

Támogatóink

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Itt is kövess…

KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ
CSATLAKOZZ ITT:


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


MŰSOROKKAL
csatornánkon várunk
89.5 Music FM Fittikémmel

Társ-oldalaink





e-autosok.hu
Elektromos autók – Tesztek – Hírek