Elütötte, az autója alatt vonszolta, majd cserbenhagyta 13 éves áldozatát egy ittas férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019 decemberében Kiskunhalason ittasan autóval elütött egy kerékpározó lányt, a sértettet az autója alatt vonszolta, majd gyalogosan távozva cserbenhagyta.

A vádirat szerint a vádlott 2019. december 13-án este Kiskunhalason ittas állapotban egy személyautót vezetett. A közvilágítás működött, éjszakai látási viszonyok mellett az aszfaltozott úttest nedves volt.

A vádlott az ittassága miatt alkalmatlan volt a biztonságos járművezetésre. Egy kereszteződéshez érve a jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a védett utcán balról érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó kerékpárosnak. A vádlott a kereszteződésbe megállás nélkül, gyorsítva hajtott be és elütötte a 13 éves kerékpáros lányt, aki fékezett és az uralmát elvesztve az úttestre esett.

A sértett a vádlott autója alá került, az ittas férfi pedig a lányt az autó alatt mintegy 30 méteren át vonszolta.

A vádlott a balesetet észlelve kiszállt az autóból és gyalogosan próbált elmenekülni anélkül, hogy sérült áldozatának segítséget nyújtott volna.

A közelben tartózkodó rendőrjárőrök azonban elfogták a futva menekülő vádlottat. Az egyenruhások az autó alá beszorult, segítségért kiabáló lány testéről a gépjárművet járókelők segítségével leemelték és a lányt az autó alól kihúzták. A rendőrök a vádlottat őrizetbe is vették.

Hirdetés

A balesetben a kiskorú sértett a fején és testszerte számos, 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülést szenvedett, amelyek szerencsére maradandó fogyatékosság nélkül gyógyultak.

A sértettet cserbenhagyó vádlottnak egy másik bűncselekményért is felelnie kell: 2019 augusztusában Kiskunhalason ittasan és nyugtató hatása alatt vezetett egy személyautót.

A jelenleg egy más bűnügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését töltő, büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettén kívül minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és ittas járművezetés vétségével is vádolja.

Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen