Elütött egy motorost, ott hagyta, majd később besétált a rendőrségre érdeklődni, hogy nem okoztak-e balesetet az autójával

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előzés közben autójával elsodort egy motorost, majd továbbhajtott. Később a rendőrségen megpróbálta úgy beállítani, mintha autóját ellopták volna a baleset előtt – olvasható az ugyeszseg.hu közleményében

A vádirat szerint az elkövető 2018. augusztus 2-án, a hajnali órákban Fóton vezette a gépkocsiját. Haladása során egy tehergépkocsi előzésébe kezdett annak ellenére, hogy vele szemben motorkerékpáros közlekedett. Az elkövető a teherautó előzése során elsodorta a motorost.

Amikor pedig észlelte a balesetet nem állt meg, hanem gyorsítva elhagyta a helyszínt. A baleset következtében a motort vezető sértett bal lábát combból amputálni kellett.

Később, a délutáni órákban az elkövető bement a rendőrségre érdeklődni, hogy nem történt-e bármilyen szabálysértés a kocsijával.

Állítása szerint ugyanis még előző nap estéjén azt valaki ellopta, de később a baleset után megtalálta úgy, hogy az elején időközben sérülés keletkezett.

Hirdetés

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az autót vezető férfi ellen.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt