Hirdetés

Hírek
Eltörölt buszsáv: buszozók és autósok együtt ücsörögnek a dugóban
Eltörölt buszsáv: buszozók és autósok együtt ücsörögnek a dugóban
Hirdetés

Az autósoknak nem lett könnyebb, a BKV-zók rosszul járnak azóta, hogy április 22-től megszűnt a buszsáv a III. kerületben az Árpád fejedelem útján.

Lemérte az Index, hogy milyen hatása van csúcsidőben annak az április végén bevezetett, a Budapesti Közlekedési Központ szerint „forgalomsegítő változásnak”, amelynek értelmében az Árpád fejedelem útján a szélső forgalmi sávot a Margit körút felé jobbra kanyarodó autók már a Zsigmond tértől igénybe vehetik. Korábban az az ott közlekedő buszoknak volt fenntartva.

A lap újságírója a csütörtök délutáni csúcsforgalomban buszozott egyet a szakaszon, egy 109-es járattal próbált meg eljutni a Zsigmond tértől a Margit híd budai hídfőjéig. Tapasztalata szerint a busz a két megállónyi utat összesen több mint 6 perc alatt tette meg, kétszer annyi idő alatt, amennyi erre a menetrendben szerepel.

Az újságíró visszafelé gyalog ment a kerékpárjáért a Zsigmond térre – 9 perc és 8 másodperc alatt –, majd két keréken is megpróbált eljutni a Margit hídig. Úgy ítélte meg, hogy a korábbi buszsávra felfestett kerékpársávon életveszélyes haladni. Így a járdán volt kénytelen kerekezni.

„A sűrű dugó körülbelül 17.45-től 18.20-ig tartott. Ezalatt a kanyarodóvá alakított volt buszsáv ugyanúgy beállt, mint a másik két párhuzamos közúti sáv. Az autók szinte végig az Árpád fejedelem úton ugyanúgy lépésben (se nagyon) haladtak, mint a buszsáv idején. Azaz a forgalmi csúcsban láthatóan nem hozott nagy könnyebbséget az autósoknak a buszsáv megszüntetése.”

A Futár nyilvános adatai szerint a csúcsidőszakban az ott közlekedő 9-es és 109-es buszok 9 perc 20 mp és 10 perc 15 mp között tették meg a Zsigmond tér és a Margit híd közötti két megállónyi távot. Azaz a menetrendhez képest 6-7 percet késtek, vagyis akár gyalog is meg lehet előzni őket.

Két hete a villamosoknak kedvező nagykörúti lámpaprogramot is eltörölték, hogy az autósok könnyebben haladhassanak, de attól néhány nappal később visszakozott a Budapest Közút.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20170508_buszsav_arpad_fejedelem_utja_forgalom
 


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés