Elszabadultak a deszkák az utánfutóról és felnyársalták az autót Jakabszállásnál

A saját utánfutójáról elszabadult deszkák nyársaltak fel egy kocsit Jakabszállásnál az 54-es főúton, miután a sofőr hátulról belerohant egy kanyarodni készülő kamionba.

Az ütközés következtében a deszkák előre repültek, centikkel elkerülve a sofőrt, és az anyósülést a műszerfalig nyomták. A 61 éves férfi csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, és mellkasi sérüléssel szállították kórházba további vizsgálatokra.

Hirdetés

Az RTL Híradójának beszámolója szerint a helyszínre érkező rendőr megdöbbent a látványon, mivel a többmázsányi deszkarakományt csupán néhány gumipókkal és egyetlen hevederrel rögzítették a ketreces utánfutóra, ami nem nyújtott megfelelő biztonságot.

Gombkötő Ferenc vezetéstechnikai szakértő szerint a baleset oka a sofőr figyelmetlensége és a nem megfelelő rakományrögzítés volt. Hangsúlyozta, hogy a rakományt úgy kell rögzíteni, hogy az semmilyen körülmények között ne mozdulhasson el előre, kiemelte azt is, hogy az utánfutót vontató sofőröknek nagyobb követési távolságot kell tartaniuk az előttük haladó járművekkel szemben.

A rendőrség szabálysértési eljárást indított a sofőr ellen, aki pénzbüntetésre is számíthat a helytelen rakományrögzítés és a figyelmetlenség miatt.

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj