Elsodorta a kerékpárost, majd elhajtott a helyszínről

A szentendrei rendőrök két órán belül azonosították a budakalászi férfit.

A nyomozás adatai szerint A. István 2017. november 12-én 18 óra 40 perckor Toyota típusú személygépkocsival közlekedett Budakalász, Arany János utcában a Széchenyi utca irányába. Haladása során elsodorta a vele szemben közlekedő 11 éves kerékpáros kisfiút, aki ennek következtében elesett és megsérült. Az 56 éves férfi a balesetet követően a helyszínen nem állt meg és adatai hátrahagyása, valamint segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés eredményeként két órán belül azonosították és felkutatták a járművet vezető férfit, akit a nyomozók segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja nyomozást.

 

A rendőrség az alábbi baleset-megelőzési tanácsokra hívja fel a figyelmet:

Az elmúlt évek rendőri tapasztalatai és a baleseti statisztikai adatok egyértelműen azt mutatják, hogy őszi és téli hónapokban sajnálatos módon sok gyalogost és kerékpárost ütnek el járművel a hazai közutakon.

Csapadékos időben, valamint erős, csípős szélben az is jól megfigyelhető, hogy a gyalogosok igyekeznek mielőbb „fedél alá”, azaz védett helyre kerülni. Ez egyben azt is jelenti, hogy körültekintésük sok esetben felületes, nem feltétlenül a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kelnek át, s rosszul mérik fel az érkező járművek sebességét. Esőben, vagy sűrű hóesésben még a kinyitott esernyő is korlátozhatja a gyalogosokat a látásban, a biztonságos közlekedéshez szükséges információk megszerzésében.

A gyalogosok és kerékpárosok a közúti közlekedés legvédtelenebb és legsérülékenyebb résztvevői, elütésük során gyakorlatilag kivétel nélkül személyi sérülés következik be, és csak annak súlyossága a kérdés. Ez a különös sérülékenység indokolja, hogy kiemelten odafigyeljünk rájuk.

Minden közlekedőben, járművezetőben tudatosuljanak azok a kockázatok, melyek a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedését jellemzik ebben az időszakban. Ennek megfelelően vezessünk körültekintőbben, óvatosabban és lassabban. Tartsuk mindig tisztán a gépjármű fényszóróit, világító eszközeit, valamint szélvédőit és cseréljük le az elöregedett ablaktörlő lapátot.

A gyerekek (akik az átlagosnál óvatlanabbak és kevésbé kiszámíthatóan közlekednek), valamint a többnyire lassabban, bizonytalanabbul haladó idősebbek különös odafigyelést igényelnek.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/elsodorta-a-kerekparost-es-elhajtott-a-helyszinrol

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon