Elromlott a szupertraffipax, 300 ezer forintos büntetést küldtek ki az autósnak

300 ezer forintos büntetést küldött ki a rendőrség annak a férfinak, aki a szupertraffipax szerint 50 km/óra helyett 167-el ment a 7-es úton Balatonföldvárnál.

Totalcar azt írja, az ügyben mindössze három, a VÉDA rendszer által készített fotót láthatott az érintett, melyek közül csak kettőn látszott a Skoda Octavia, és csupán az egyiken szerepel sebességadat.

Az autó vezetője azt állította, nem szabálytalankodott, kifogással éltek, majd fellebbeztek a döntéssel szemben. Ettől függetlenül első és másodfokon is helybenhagyták a büntetést, mondván a sebességmérő berendezés hitelesített mérőeszköz, melyet nemrég megvizsgáltak.

Február 1-én aztán a család egy levelet kapott, melyből kiderült, megsemmisítették a korábbi döntéseket, így a családnak nem kell fizetnie.

A közlekedésrendészet ugyanis már fontos körülményként sorolja fel, hogy a mérés helyszíne előtt 455 méterrel kanyarodik az út, hogy a Skoda csupán 75 lóerős és több mint 15 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, illetve, hogy megengedett legnagyobb tömege 1750 kilogramm, írja a Totalcar.

Forrás: https://24.hu/belfold/2018/02/05/elromlott-a-szupertraffipax-300-ezer-forintos-buntetest-kuldtek-ki-az-autosnak/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből