Ellopták a kocsiját, AirTag segítségével került elő Dubajban

A kocsit Torontóban vitték el, és Dubajban kötött ki.

Hónapokon át láthatta egy kanadai autótulajdonos, hogy merre jár a világban az ellopott autója. A mai technika segítségével egyértelmű tudta, hol van az autója, az illetékes hatóságok ennek ellenére nem tudták lefoglalni az autót.

Miután Andrew korábbi terepjáróját ellopták tavaly májusban, megfogadta, hogy az új GMC Yukon XL-jét két darab Apple AirTaggel látja el. Ennek ellenére mégis eltulajdonították az autót.

A kanadai CBC portál, amely figyelemmel kísérte az eseményeket, beszámolt arról, hogy az autó lopása után órákon át mozgott Toronto környékén, majd az AirTag egy vasúti konténerből jelezte a helyét. Bár a helyszínen lévő rendőrök nem nyithatták ki a konténert, és egy vasúti magánhatósághoz irányították Andrew-t, a társaság nem lépett időben, és az autó továbbhajtott.

A lopás hetedik napján Andrew újabb jelzést kapott a Montreal-i kikötőből, majd egy hónap csend következett. Az AirTag akkor jelezte, hogy az autó Antwerpen kikötőjében landolt Belgiumban. Szeptember 26-án egy újabb jelzés érkezett, ezúttal már egy dubaji kikötőből.

Hirdetés

Andrew és autója között most mintegy 11 000 kilométeres távolság van, és több kísérletet tett már, hogy a rendőrség segítségével megállítsa az autót. A tulaj szerint a rendőrség részben hárította a felelősséget, részben pedig egyszerűen nem volt elég gyors.

Andrew és apja, aki nyugdíjas ügyvéd, közben intenzíven foglalkozott azzal, hogyan lehetne visszaszerezni az autót. Felbéreltek egy magánnyomozót is Dubajban, aki végül megtalálta az autót, amit közben eladásra kínáltak 80 ezer dollárért.

A torontói rendőrség továbbra is hivatalosan nyomoz az ügyben, Andrew és apja pedig kapcsolatba lépett mind az Interpollal, mind az emirátusok rendőrségével. „Mindent megtettünk, amit csak tudtunk, kivéve, hogy elmenjünk, és megpróbáljuk magunk visszaszerezni az autót” – mondta a tulajdonos.

Az autó az utóbbi hetekben legalább nem utazott tovább, és a CBC szerint még mindig az Arab Emírségek területén, egy használt autó parkolóban áll.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024