Ellepték a rendőrök a belvárost. Összesen 563 embert igazoltattak, 13 embert elfogtak vagy előállítottak, 411 gépkocsit ellenőriztek

101 rendőr, valamint a társszervek munkatársai tartottak komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést pénteken éjszaka Budapest V., VI, és VII. kerületében. Igazoltattak 563 embert, ellenőriztek 411 gépkocsit (ezek majdnem egynegyede taxi volt), egy szórakozóhelyet, elfogtak vagy előállítottak összesen 13 embert.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság március 22-én estétől másnap hajnalig újra komplex bűnügyi és rendészeti akciót szervezett a főváros V., VI. és VII. kerületében. A razzián részt vettek a Készenléti Rendőrség, a Polgárőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatal Közlekedésfelügyeleti Főosztálya és Munkaügyi Hatósága, a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, illetve a Belváros-Lipótváros Önkormányzat és Közterületfelügyelet munkatársai. Az akció fő célja a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, valamint a közlekedőkre veszélyt járművezetők kiszűrése volt.

Hirdetés
police.hu

563 embert igazoltattak, elfogtak vagy előállítottak 13 embert, köztük garázdaságok elkövetőit, ittas és engedély nélkül vezetőt, valamint szabálysértés miatt körözött személyeket. 411 gépkocsit, közte 106 taxit ellenőriztek. Utóbbiaknál a BKK taxiellenőrei 11 jegyzőkönyvet vettek fel drosztengedély hiánya, eltérő tarifa, fix viteldíj alkalmazása, és egyéb, taxirendeletben foglalt szabályszegések miatt. Az egyik sofőrnek korábban be nem fizetett bírságát már elzárásra változtatták, őt a rendőrök előállították, majd a férfi befizette a bírságot.

police.hu
Hirdetés

Az egyenruhások 177 alkoholszondát alkalmaztak, amely egy esetben jelzett ittasságot – az autó vezetőjét előállították, és eljárást indítottak ellene. Közlekedési jogsértések miatt öt szabálysértési feljelentést tettek, 13 esetben bírságot szabtak ki. A közlekedési hatóság szakemberei tíz rossz állapotú járművet soron kívül műszaki vizsgára rendeltek, engedély nélküli átalakítás miatt háromnak elvették a forgalmi engedélyét. A rendőrök kiemelten kezelték a helyben lakókat zavaró közterületi alkoholfogyasztást, emiatt 15 alkalommal intézkedtek.

A hatóságok a belváros forgalmas közterületeire és a szórakozóhelyek környékére koncentráltak, de ellenőriztek egy belvárosi szórakozóhelyet is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség megerősítő erőivel folyamatosan kiemelt jelenlétet biztosít a belvárosban, emellett ilyen nagy létszámú, komplex akciót is minden hónapban tartanak.

police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna

    Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna


  • Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen

    Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen


  • Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr

    Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr


  • Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta

    Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta


  • Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba

    Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba


  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született


  • Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten

    Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten


  • Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt

    Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt


  • Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost

    Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost


  • Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton

    Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton