Hirdetés

Hírek
Elképesztően drágák lesznek a teljesen önvezető autók
Elképesztően drágák lesznek a teljesen önvezető autók
Hirdetés

A Mercedes szerint a kormány és pedál nélküli autókért a kezdeti időkben nagyon komoly összegeket kell majd fizetni.

Ola Källenius, a Mercedes kutatási és fejlesztési részlegének a vezetője elárulta, hogy a nemrégiben ráncfelvarrt, 2018-as évjáratú S-osztály Level 2-es önvezetésre képes, azonban ha kivennék belőle a különböző tiltásokat, akkor sok tekintetben Level 3-as autonómiára is képes lenne. Megjegyzendő, hogy az Audi által néhány hete bejelentett újgenerációs A8-as luxusautó már alaphelyzetben Level 3-as önvezető technológiát vonultat fel.

Emberünk elmondta, hogy a Mercedes fejlesztői már javában dolgoznak egy valódi Level 3-as megoldáson, azonban megjegyzendő, hogy e tekintetben még nincs kész teljesen a jogi szabályozás. A legmagasabb szintű, Level 4-es és Level 5-ös technológiáról Källenius azt nyilatkozta, hogy „elképesztően drága” lesz.

A kamerákra, radarokra és lézeres radarokra épülő Level 4-es és Level 5-ös, lényegében kormány és pedálok nélküli önvezető autók felára a több tízezer dollárt is elérheti majd akkor, amikor a technológia érett lesz a sorozatgyártásra. Källenius elmondta, hogy a Mercedes ezen új technológiát egyelőre elsősorban a taxikban történő felhasználásra fejleszti.

© Mercedes

 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170802_elkepesztoen_dragak_lesznek_a_teljesen_onvezeto_autok

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés