Elképesztő fazonok, akik nem létező íveket használnak

A közelmúltban beérkezett olvasói felvételekből összeállítanunk egy válogatást, amelyben öt olyan esetet mutatunk be, amikor az autósok látványosan nem találták a helyüket az utakon.

A közös bennük, hogy mindegyik szituáció bőven túlmutat a hétköznapi figyelmetlenségen.

Az első jelenetben egy fehér Suzuki Ignis sofőrje teljesen elveszti a kontrollt.
„Nagykálló belterületén egy fehér Suzuki a járdán, illetve a kerékpárúton haladva majdnem nekiütközött az egyik bolt udvaráról kihajtó autónak” – írta meg olvasónk, aki rögzítette a történteket.

A második felvételen egy ezüst színű Audi kerül reflektorfénybe. A sofőr Gödöllőn, a régi 3-as úton, Kerepes irányába hagyta figyelmen kívül a közlekedési szabályokat.
„Ha megijedek és jobbra rántom a kormányt, telibe verem az oszlopot” – jegyezte meg a beküldő, aki alig kerülte el a súlyos balesetet.

A harmadik eset Budapest XVII. kerületében, a Pesti úton történt. Egy BMW vezetője minden kreativitását latba vetette, hogy ne kelljen a busz mögött haladnia: a kamerás autót egyszerűen körbeautózta, csak hogy előrébb kerülhessen.

A negyedik felvétel a főváros szívében készült, a Nagykörúton. Egy Suzuki Wagon R+ sofőrje fittyet hányva a szabályokra a kerékpársávot vette igénybe, és úgy használta azt, mintha csak az övé lenne.

Az ötödik, záró esetben a Soroksári úton tévedt el teljes mértékben egy autós, aki látványosan nem találta a helyét a forgalomban.

A videóban mind az öt szituáció megtekinthető – döbbenetes példák arra, hogyan veszélyeztetik egyes sofőrök a közlekedés biztonságát azzal, hogy nem tartják be a legalapvetőbb szabályokat sem.

ELKÉPESZTŐ FAZONOK, akik nem létező íveket használnak

A közelmúltban beérkezett olvasói felvételekből összeállítanunk egy válogatást, amelyben öt olyan esetet mutatunk be, amikor az autósok látványosan nem találták a helyüket az utakon. A közös bennük, hogy mindegyik szituáció bőven túlmutat a hétköznapi figyelmetlenségen. Az első jelenetben egy fehér Suzuki Ignis sofőrje teljesen elveszti a kontrollt.

MEGOSZTÁS