Segíts havi 3.000 Ft-tal, hogy folytathassuk!

Köszönjük, hogy mellettünk állsz és támogatod közös céljainkat!

Ez önkéntes, havi támogatás a BpiAutósok.hu sajtótermék részére. Nem jár érte konkrét ellenszolgáltatás, csupán a működésünket támogatod vele. Magasabb, egyszeri összeggel itt tudsz minket támogatni.


Elképesztő amit tett – Őrjöngő férfi félemlített meg egy női sofőrt Mosonmagyaróváron

A rendőrség nyomozást is indított az ügyben. Az őrjöngő férfi pedig komoly büntetésre számíthat.

Közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt kérték a rendőrség segítségét Mosonmagyaróváron a Pozsonyi útra pénteken 17 óra körül -. tudta meg a Tények.hu

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint, két autó közlekedett a Fő utca irányából Rajka irányába, amikor is az egyik kereszteződésnél egy balra kanyarodó jármű mellett jobboldalt a kocsiját vezető nő megítélés szerint nem fért volna el. Ezért megállt.

Ezt egy mögötte haladó autós férfi nem tolerálta, dudálással és mutogatással ki is fejezte nemtetszését, majd továbbhaladásuk során, megelőzte az autóst büntetőfékezett és megállásra kényszerítette a nőt.

Az őrjöngő férfi kipattant autójából, a másik kocsihoz ment, és dühösen üvöltözni kezdett, amjd kivette a nő kocsijának indítókulcsát és azt behajította egy ház kertjébe. Ezek után pedig egyszerűen elhajtott.

Rendőrség közúti veszélyeztetés és garázdaság miatt nyomozást indított.

Forrás: Tények.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen finanszírozó szervezet. Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!