Elképesztő, amit a fedélzeti kamera rögzített az Örs vezér téren

Amikor azt írjuk az oldalunkon, hogy extrém, társadalomra veszélyes esetekről várjuk beszámolóitokat, akkor elsősorban ilyen dolgokra gondolunk.

Egészen elképesztő felvételt küldött ugyanis egy olvasónk tegnap, amit fedélzeti kamerája rögzített.

Egy Mercedes típusú autó érkezik a kamerás autó mögött, a tőle jobbra eső sávban, az Örs vezér téri lámpás kereszteződést elhagyva.

A következő kereszteződésben a lámpa már jó-ideje pirosra váltott.

A merci sofőrje behúzódik a belső sávba, majd áthajt a záróvonalon, a forgalommal szembe. Ezután a már megindult kereszt-forgalom közé hajt.

Két biciklist majdnem elüt a manővernek köszönhetően.

„Ezt  nagyon ajánlom megnézni, mert nem mindennapi manőver. Szeretném, ha feljelentés lenne belőle, mert ez minden határon  túlment és csak a szerencsén múlt, hogy nem lett baleset.”

– írta meg olvasónk.

Természetesen a következő CIVIL POFÁTLAN(TAN)ÍTÁSban bizonyára megjelenik majd az eset.

Hirdetés

FRISSÍTÉS:

Egy másik olvasónktól megkaptuk a másik szemszögből készült felvételt:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón

    Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón


  • Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton

    Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton


  • Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette

    Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette


  • Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

    Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak


  • „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra

    „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra


  • Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva

    Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva


  • Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt

    Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt


  • Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek

    Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek


  • Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél

    Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél


  • Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

    Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be


  • Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…

    Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…


  • „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok

    „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok


  • Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn

    Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn


  • Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot

    Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot


  • Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést

    Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést