Elkapták a Tour de Hongrie-ról ihletett kapott biciklist, aki az M2-esen eltekert az M0 csomópontig

Egy idős férfi lehet ihletett kapott a Tour de Hongrie-ról vagy a Giro d’Italia-ról, mert bringával hajtott fel az M2-es autóútra, ott a leállósávon egészen az M0-s csomópontig tekert, ott a kihajtóágon, a kocsik mellett továbbment.

„Ekkor már volt infónk róla, így az útellenőrünk gyorsan elé ment a Dunakeszi csomópontnál, ott megállította,

ekkor érkezett meg az autópályarendőrség is. A kerékpárt berakták az útellenőri autóba, majd a közeli Dunakeszi mérnökségünkre szállították a férfit, ott elbeszélgettek vele, hogy ez mennyire veszélyes mutatvány volt és helyszíni bírságot is kapott.”

Hirdetés

„A KRESZ szerint gyorsforgalmi úton tilos kerékpározni, még a leállósávon is! Nem veszélytelen ez, hiszen a statisztikák alapján még ott is csak néhány perc telik el átlagosan, míg egy baleset bekövetkezhet, arról nem is beszélve, hogy egy kihajtóágon közvetlenül az autósok mellett tekerni az emelkedőn szintén hordoz magában kockázatot.”

– írta meg a Magyar Közút.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr

    G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr


  • Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál

    Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál


  • Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről

    Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről


  • Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron

    Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron


  • Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?

    Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?


  • Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen

    Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen


  • Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről

    Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről


  • Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett

    Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett


  • Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését

    Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését


  • Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett

    Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett


  • Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér

    Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér


  • Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

    Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia


  • Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son

    Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son


  • Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben

    Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben


  • Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is

    Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is