FOTÓK: Elkapták a tegnap Solymáron két embert elgázoló BMW X6 sofőrjét – VIDEÓ

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, kamera rögzítette, ahogy két embert elgázolt egy BMW-s Solymáron. A BMW vezetője elhajtott a helyszínről.

Szerda este meg is találták gázoló férfit, aki megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről.

Az ismeretlen sofőr felkutatását a rendőrök minden rendelkezésükre álló módszerrel igyekeztek a lehető legrövidebbre zárni, solymári és pilisszántói körzeti megbízottjaik pedig szokás szerint hozták a kötelezőt.

Hirdetés

Többtucatnyi kamerafelvételt elemeztek, házról házra jártak, hogy ha csak kevéshez is, de olyan, számukra értékelhető infókhoz jussanak, amik elvezetik őket a helyes irányba. Kora estére összeállt a kép, és egy fővárosi címre indultak.

A Budapest II. kerületében lévő ház garázsában megtalálták a baleset miatt rongálódott autót, percekkel később annak gazdáját is.

A 34 éves, orosz–magyar kettős állampolgárt előállították, és segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Azt mondta, megijedt, amikor gázolt, ezért hajtott tovább, tanácstalan volt, és azóta gondolkozott, mit kellene tennie.

Erre már nem lesz szükség, megteszik helyette a rendőrök. Őrizetbe vették, sorsáról a napokban a bíróság dönt.

Hirdetés
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön