Elindította a Magyar Közút az útszámkereső szolgáltatását. Sok esetben nagyon hasznos lehet

Útszámkereső néven új szolgáltatást indított a Magyar Közút, melynek „elsődleges célja, hogy az országos, állami tulajdonban és üzemeltetésben lévő közúthálózatról tájékoztassa a látogatókat,” ezzel pedig „támogatást nyújt például a közútkezelői kérelmek pontosabb előkészítéséhez is.” – írták meg közleményükben.

Az utszamkereso.kozut.hu weboldalon elérhető új felületen „az úthálózat bármely pontja ötféleképpen kereshető, illetve kattintással is azonosítható.

Hirdetés

A jobb oldalon megjelenő adatok az országos közúthálózat minden pontját többféle módon azonosítják, mely adatok egy gombnyomással másolhatók, megoszthatók, az adott térképi nézet pedig képként lementhető. A felület mobileszközön megfelelő beállítások mellett mutatja az aktuális pozíciót is. Megfelelő ráközelítéssel a dinamikus helymeghatározás is használható, mely során a térképen egy úton végighaladva folyamatosan mutatja a felület az aktuális helyzetet, alapadatokat és közelítő értékű szelvényszámot is.”

A szolgáltatást a Magyar Közút indította el, de nem csak az általuk kezelt 31 ezer kilométernyi szakasz adatai szerepelnek benne, hiszen az ország állami tulajdonban lévő útjainak üzemeltetését számos más vállalat is végzi.

A Magyar Közút szerint „az új portállal párhuzamosan a már korábban létrehozott KIRA(Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis) továbbra is elérhető, azonban a helyazonosításra célszerűbb lesz a felhasználói igényekhez jobban igazodó Útszámkeresőt használni a jövőben.”

Az Útszámkeresőhöz részletes felhasználói útmutató is készült, mely ezen a linkentekinthető meg.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön