Elgázolta a saját feleségét a kétszeres időfutam-világbajnok. A nőt kórházba szállították, de az éjszaka belehalt sérüléseibe

Az eset az ausztrál Adelaide északi részén történt.

Több ausztrál médium jelentése szerint a nemrég visszavonult profi kerékpáros, Rohan Dennis ellen vádat emeltek a felesége, Melissa Dennis halálával kapcsolatban, aki maga is profi kerékpáros volt.

Hirdetés

A jelentések szerint december 30-án este az ausztráliai Adelaide-ben egy autós elütötte Melissa Dennist, aki másnap reggel a kórházban belehalt sérüléseibe. Rohan Dennist azzal vádolják, hogy ő ütötte el furgonjával a nőt – közölte az Escape, amit az Index szúrt ki.

Az ausztrál ABC szerint dennist több dologgal is vádolják az ügyben, de óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és várhatóan márciusban áll bíróság elé.

A 32 éves Melissa Dennis sikeres volt az országúton és a pályán egyaránt, világbajnok volt csapatversenyben is, többszörös olimpikon, és 2012-ben megnyerte a Csongming-szigeti körversenyt. 2017 végén vonult vissza, a következő évben ment férjhez Rohan Dennishez. A párnak két gyermeke van.

A 33 éves Rohan Dennis kétszeres világbajnok az egyéni időfutamban. Az elmúlt két szezont a Jumbo-Visma csapatánál töltötte, a 2023-as Tour Down Underen szakaszt nyert, majd az év végén visszavonult egy évtizednyi profi kerékpározás után.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek