Elfogták azt a sofőrt, akinek kigyulladt az Audija menekülés közben

Mint arról mi is beszámoltunk, sőt egy videót is közzétettünk a menekülésről,

január végén a rendőrök elől menekült egy audis, akinek a hajsza közben kigyulladt az autója.

Hirdetés

A menekülést követően gyalog távozott a helyszínről, akkor tehát nem sikerült elfognia a rendőröknek.

Jó hír, hogy a Nógrád vármegyei rendőrök most azonosították, és gyanúsítottként hallgatták ki azt a sofőrt, aki január végén kivonta magát a rendőri intézkedés alól, és másokat veszélyeztetve, a forgalommal szemben hajtott fel a 21-es főútra.

A Pásztói Rendőrkapitányság járőrei 2024. január 25-én 10 óra 40 perckor akartak ellenőrizni egy személygépkocsit Pásztó belterületén, azonban a jármű vezetője kivonta magát az intézkedés alól, és a 21-es főút irányába elhajtott. Az egyenruhások megkülönböztető fény- és hangjelzés használata mellett követték a járművet, ami a 21-es főútra – másokat veszélyeztető módon – a forgalommal szemben hajtott fel. Ezt követően a sofőr Jobbágyi településre hajtott be, majd megállt, és az időközben kigyulladt járművet hátrahagyva elfutott.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai a rendelkezésre álló kamerafelvételek, továbbá a széles körű adatgyűjtés eredményeképpen begyűjtött bizonyítékok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 25 éves salgótarjáni férfit.

Megállapították, hogy a férfi a cselekmény elkövetésének időpontjában a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt. Közúti veszélyeztetés bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

– közölte a police.hu

Hirdetés
police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek