Elfogták a balesettel végződő, hétvégi illegális gyorsulási verseny több résztvevőjét

A székesfehérvári rendőrök előállítottak három fiatalt, akik részt vettek egy helyi parkolóban tartott gyorsulási versenyen.

Őket közúti veszélyeztetés miatt, valamint a szervezőt – aki elmenekült a helyszínről – közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és vezetői engedélyüket bevonták

– közölte a police.hu.

Az illegális versenyen csaknem százan vettek részt.

Nézőket gázolt el kis híján egy sofőr egy illegális utcai autóversenyen Székesfehérváron.

Csaknem 100 autó volt a helyszínen, többen gyorsulási versenyt tartottak, ekkor két autó frontálisan karambolozott, majd az egyik kocsi irányíthatatlanul a nézők felé sodródott, csak az mentette meg őket, hogy végül egy oszlopnak csapódott.

Hirdetés

Az illegális versenyről felvétel is készült, a szervező a baleset után elmenekült.

– közölte a Tények.

FRISSÍTÉS:

Tagadja, hogy illegális utcai autóversenyt szervezett egy 20 éves férfi Székesfehérváron szombat este.

A hajmeresztő viadalt videóra is vették, az is látszik a felvételeken, hogy majdnem tragédia lett a verseny vége, miután két autó ütközött, az egyik pedig majdnem elgázolt három út szélén álló nézőt.

Az egyik autóklub vezetőjét meg is fenyegették, hogy feljelentik az állításai miatt. A rendőrség három férfit kihallgatott.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel