Elfoglalta az eladott autóval a régi tulaj kertkapuját az elégedetlen vevő Pilisszentkereszten

Meglehetősen szokatlan, több szempontból tanulságos esetet írt meg a Blikk,ami egyik kollégájuk autójának adásvétele kapcsán kerekedett.

A sztori apropója egy 19 éves Volvo eladása, amit öt éven át használtak, de mint írják, már nem érte meg tovább fenntartani, ezért mennie kellett.

Az adásvételt követően viszont a vevő jelentkezett, hogy problémás a kocsi, szeretné, ha az eladó azt visszavásárolná. Az eladó erre nem volt hajlandó, de utólag további engedményt tett az árból. A vevő ezt nem fogadta el, és jelezte, ügyvédhez fordul.

Az ügyvéd nem jelentkezett, ám néhány nap múlva a Volvo ott állt a kocsikijáróban, megakadályozva a kijutást, lezárva, hogy ne lehessen mozdítani. Az ablakában a következő papírral: „Tolvaj, csaló, sz…rt adtál el nekem. Add vissza a pénzemet!”. Az eladó állítólag felhívta a vevőt, aki annyit mondott: épp erre járt, és véletlenül épp a kapumnál robbant le vele, ezért hagyta ott.

Az eladó bejelentette az esetet és birtokvédelmet kért a jegyzőnél és a rendőrségen is. A Szentendrei Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított az ügyben, viszont a kocsi a lap leírása szerint továbbra is ott áll. (A KRESZ-szerint elvileg azonnal is elszállíttathatná, de az eladó nem ezt választotta.)

Az eladó ügyvédje szerint, amit a fiatalember tett, az kimerítheti akár a kényszerítés és a zsarolás gyanúját is – vélekedett az esetről az autó volt tulajdonosának ügyvédje.

A vevő részéről viszont az eladónak felelnie kell az autó hibáiért, még magánszemélyek adásvételénél is létezik a hat hónap szavatosság intézménye. A vevő abban a hiszemben vette meg az autót, hogy használni tudja – mondta dr. Nyári Béla büntetőügyvéd. Hozzátette: ő is úgy tudja, hogy ügyfele arra ment, és elromlott az autó alatta.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180111_hasznalt_auto_adasvetel_problema_volvo

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba