Életveszélyes a szentendrei gyalogátkelőhely, de az önkormányzat és a közút egymásra mutogat

Évente mintegy 60 baleset történik Szentendre legveszélyesebb gyalogátkelőhelyénél, de évek óta nem történt változás a környéken.

Nincs könnyű dolga annak, aki Szentendrén a Telep utca és a Dózsa György út kereszreződésénél található gyalogátkelőhelyen szeretne átjutni az út egyik oldaláról a másikra. A helyiek szerint ugyanis a kétszer kétsávos 11-es főúton hiába állnak meg egyik sávban az autósok, a másik sávban sokszor nem lassítanak a járművek, ami miatt rengeteg baleset történt az elmúlt években – számolt be róla Blikk.

A lap szerint évente 60-70 súlyos baleset történik a gyalogátkelőnél, 14 esetben pedig életveszéyles sérülést szenvedtek a gyalogosok. A helyeik szerint naponta mintegy 35 ezer autó halad át a 11-es úton, ezért már többször megpróbálták elérni, hogy jelzőlámpával lássák el a kereszteződést, ami nagyban megkönnyítené a járókelők közlekedését – nem mellesleg pedig kevésbé lenne életveszélyes az átkelés. Most egy álhullával újabb figyelemfelkeltő megmozdulást szerzveztek, de egyelőre kérdés, mennyire lesz hatásos az akciójuk.

A lap által megkérdezett közlekedési ügyvéd szerint egy ilyen veszélyes helyzetben a hatóságoknak mindent meg kellene tenniük, hogy javítsanak a helyzeten, eddig azonban ez nem történt meg. A lap megkereste az önkormányzatot, a Magyar Közút Pest Megyei Igazgatóságát és a szentendrei rendőrséget is, hogy várható-e valamilyen lépés az ügyben. A hatóságok azonban a beszámoló szerint csak egymásra mutogatnak. Míg az önkormányzat szerint a közútkezelő dolga lenne a helyzet rendezése (mivel a 11-es út kezelése és fenntartása az ő jogkörük), a szervezet ugyanakkor azt állítja, mindez az önkormányzat feladata.

© Google Maps

Pedig minden bizonnyal nem lenne nagy feladat egy közlekedési lámpa kihelyezése, tekintetbe véve, hogy a 11-es főút szentendrei szakaszán rengeteg ilyen lámpás kereszteződés található.

© Google Maps

És valószínűleg az az indok sem elfogadható, hogy a lámpa jelentős mértékben tartaná fel a forgalmat. A Szegedről kifelé vezető Algyői úton például egy egyszerű kétsávos szakaszon található közlekedési lámpa az egyik gyalogátkelőhelynél.

© Google Maps

A helyiek tapasztalata szerint ez a lámpa az autósoknak csak „ritkán ad pirosat”, ám ha a gyalogos az átkelőhelynél elhelyezett gombbal jelzi, hogy szeretne átkelni az úton, egy körülbelül fél perces időtartamra ő kap zöldet.

(A borítókép illusztráció.)
 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170825_eletveszelyes_gyalogatkelohely_szentendre_11_es_ut_baleset
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban