Eléálltak és próbálták megfékezni, de félrelökte őket kisteherautójával – VIDEÓ

Nem érdekelte a sofőrt sem az, hogy koccanásos balesetet okozott, sem az, hogy elé álltak a másik autó utasai, hogy ne hajtson el. – a Győri Járási Ügyészség most vádat emelt az ötvenes éveiben járó férfival szemben.

A vádirat szerint a férfi tankoláskor a beállás során nekikoccant a mellette álló autónak. Az autó utasai jelezték ezt neki, de nem érdekelte, tankolt, majd bement fizetni. A sértettek hívták a rendőrt, ezt közölték az autójához visszatérő férfival.

Ő azonban beült a kocsiba és elindult annak ellenére, hogy a másik autó utasai gyalogosan elé álltak és próbálták lassítani a haladását.

Végül a férfi néhány méter megtétele után megállt és megvárta a rendőröket. Személyi sérülés nem történt, de elindulásával és haladásával veszélyeztette az őt feltartani igyekvőket.

Hirdetés

A VIDEÓT KORHATÁR BESOROLÁS MIATT ITT TUDOD MEGNÉZNI

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek