Elbontják a Nyugati téri felüljárót, összekötik az északi és a déli villamosvonalakat

A tervek szerint 2027-re készülhet el az a kiviteli és tenderdokumentáció, ami alapján a kivitelezési közbeszerzést ki lehet majd írni.

Visszaépítik a Váci úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton a villamosvágányokat, összekötve ezzel a most a Lehel térig közlekedő észak-pesti 12-es és 14-es, valamint Deák térig közlekedő dél-budai 47-49-es villamosokat – írta a BKK keddi sajtótájékoztatója alapján a 444.hu.


KAPCSOLÓDÓ:

Vitézy Dávid eldöntötte: Indul a főpolgármester-választáson. Talán ő Karácsony Gergely egyik legkomolyabb kihívója


A tervek szerint 2027-re készülhet el az a kiviteli és tenderdokumentáció, ami alapján a kivitelezési közbeszerzést ki lehet majd írni. A költségekről egyelőre nem akart nyilatkozni a BKK, mert a hivatalos becslés torzíthatná a versenyt.

Hirdetés

A bejelentés szerint a beruházással 2,3 kilométernyi új villamosvágány épül, ezen a vonalszakaszon hat megállót alakítanak ki. A Nyugati téren, amely térségében két megállót terveznek, el fogják bontani a felüljárót és felújítják az aluljárót.

A fejlesztés után a belváros autóforgalma napi kétezerrel csökkenhet, és az észak-pesti térségből 3-6 perccel csökkenhet az eljutás a Nyugati térhez.

Borítókép illusztráció: Ordenáré manőverek, akár a felüljáró tetején is, valamint december legpofátlanabb előzése

ÚJ VIDEÓ: „Beleverjek a fejedbe? Milyen jobbkéz-szabály?” – Kérdezte a biciklis a taxistól a 8. kerületben

"Beleverjek a fejedbe? Milyen jobbkéz-szabály?" - Kérdezte a biciklis a taxistól a 8. kerületben

Az YouTube-ra, az „Endorfin - Egy taxis napjai" nevű csatornára került ki egy felvétel, melynek használatára szerkesztőségünk engedélyt kapott. A kamerás autó balra kanyarodott egy olyan egyirányú utcában, ahol szemből szabályosan érkezhetett kerékpáros. Ettől független a kereszteződés egyenrangúnak számított, ezért a kamerás autóban ülő taxis a jobbkéz-szabályra hivatkozva számon kérte a kerékpáros, aki egyébként hozzáért az autóhoz a kereszteződésben.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből