El volt tiltva a vezetéstől a taxis, aki részese volt a tegnapi gyorsforgalmin történt halálos balesetnek

Már korábban bevonták a taxis jogosítványát – ez derült ki a rendőrség közleményéből a Ferihegyi úton történt halálos baleset ügyében – tudta meg a Blikk.

Ahogy arról tegnap hírt adtunk, két autó ütközött a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton este 9 óra magasságában. A balesetben az egyik autó felborult, egy férfi életét vesztette. Később kiderült, hogy a baleset halálos áldozata egy korábbi magyar futballista, Halgas Tibor volt, aki korábban a Ferencváros, a Pápa, a Diósgyőr, a Soroksár, a BKV Előre, a Cegléd, a Kazincbarcika és az RKSK csapatában is játszott.

Most újabb döbbenetes részletekre derült fény a baleset kapcsán: A lap a rendőrség beszámolója alapján megtudta, hogy a taxi sofőrje valójában nem is vezethetett volna autót.

Hirdetés

„Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt folytat nyomozást, mellyel összefüggésben a balesetben részes taxisofőr őrizetbe vételére került sor. A taxisofőrnél az ittas vezetés gyanúja nem merült fel, annak tisztázása érdekében, hogy a férfi fogyasztott-e kábítószert, mintavételre került sor.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a taxisofőr járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett” – közölte Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

Forrás: Blikk


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán