Egyre több a hazai bringás, de sajnos vezetik az eu-s halálos baleseti statisztikát

Sokat javult a kerékpárosok helyzete az utakon, ám az uniós baleseti statisztikák szerint, aki Magyarországon bringázik az átlaghoz képest rosszabb helyzetben van.

Magyarországon halnak meg a legtöbben kerékpározás közben: az egymillió főre jutó kerékpáros halálos áldozatok száma nálunk a legmagasabb, Románia és Litvánia is mögöttünk van.

A halálos baleseti statisztikákban a kerékpárosbalesetek aránya a többi közlekedőhöz képest Magyarországon 16 százalék, miközben az EU-átlag 8 százalék, csak Hollandia előz minket 24 százalékkal – azért egyébként, mert ott sokkal többen bicikliznek, mint nálunk – írja a statisztikát feldolgozó és esetleges megoldást kereső cikkében a 444.hu.

Másfelől, függetlenül attól, hogy okozói-e egy balesetnek – a védtelen kerékpárosok inkább pórul járnak, mint más közlekedők: a KSH által összegereblyézett hazai adatokból az látszik, hogy míg a biciklisek a halálos áldozatok 13 százalékát adják, csak 9 százalékban okozói ezeknek a baleseteknek.

A kerékpárosokat érintő balesetek nagyobb része Magyarországon a nyílt úton történik, és csak 24 százalékuk valamilyen kereszteződésben. Leginkább a rossz helyzetfelismerés okozza a baleseteket, azaz, amikor a közlekedők nem jól mérik fel a távolságokat, egymás sebességét, manővereit. Felmérések igazolják azt is, hogy a magyar autóvezetők szubjektíve nem is érzik járműnek, egyenrangú közlekedőnek a kerékpárost.

Sok autós azt hiszi, hogy 30-40 cm is bőven elég kikerülni egy kerékpárost, de ez tévedés. A kerékpárosok nyomtartása ugyanis még nagyobb tempónál sem egyenes, mozgásterük pedig gyorsuláskor vagy épp emelkedőn megnő, a kilengések 25-50 cm-esek lehetnek.

© Fazekas István

A másik, ami megnehezíthette a kerékpárosokat előző autósok életét, hogy egyre szélesebbek az személyautók, miközben az utak űrszelvénye (szélessége) nem változott. A gyakorlatban a biztonságos oldaltávolság azt jelentené, hogy a kerékpárosokat a forgalmi sávból való kitéréssel, tehát a felezővonal átlépésével lehetne csak előzni. (Ugyanakkor az autók ott is nőnek, ahol a statisztikák javultak – a szerk.)

A hazai KRESZ-ben egyébiránt az alábbi kitétel szerepel: „az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani”. Az, hogy mi a megfelelő oldaltávolság nincs pontosítva. Ezért nem ördögtől való gondolat – írja a 444.hu cikke – ,hogy Magyarországon is kötelezővé tegyék, hogy a kerékpárosok előzésekor a járműveknek legalább 1, de inkább 1,5 méteres oldaltávolságot kellene tartania.

Ennek ellenére, balesetet követően a bírósági gyakorlat figyelembe veszi, hogy betartott-e az autós egyméteres oldaltávolságot a balesetet megelőzően. Ha nem, megállapítják a felelősségét, bár mint láttuk, nem előírás az egyméteres oldaltávolság.

 

Tehát a gyakorlatban ma is büntetnek érte: igaz nem megelőző szándékkal teszik, hanem utólag, a bírósági szakaszban.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171217_halalos_baleset_kerekparos_statisztika

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén