Egy köteg húszezressel akarta megvesztegetni a rendőröket a részeg sofőr Borsodban

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt nyomoz a férfi ellen, és sikeresen indítványozta bűnügyi felügyeletének elrendelését. Az elkövető rendőröket akart megvesztegetni.

A rendelkezésre álló adatok szerint a középkorú férfi 2024. február 23-án, éjszaka, ittas állapotban közlekedett személygépkocsijával egy borsodi városban. A rendőrök intézkedtek vele szemben, majd felszólították, hogy a motort állítsa le, és szálljon ki az alkoholszondás ellenőrzésre. A megalapozott gyanú szerint a férfi többszöri felszólítást követően szállt csak ki, majd a zsebéből elővett egy köteg készpénzt és egy 20.000 forint címletű bankjegyet szó nélkül a rendőrök irányába nyújtott.

Hirdetés

A járőrök figyelmeztették a férfit, hogy cselekményével a vesztegetés bűncselekményét követi el, és felszólították, hogy tegye el a pénzt. Az elkövető ezután a ruházatából 200.000 forintot vett elő, és azt a legmagasabb rendfokozatú rendőr irányába nyújtotta azért, hogy a hivatalos személyek ne intézkedjenek, ne alkalmazzanak alkoholszondás ellenőrzést, valamint ne indítsanak eljárást.

A férfi a pénz átnyújtásával egyidejűleg a rendőrtől megkérdezte, hogy „ennyi elég lesz?”. A rendőrök a felajánlott pénzt visszautasították, majd a férfit megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra.

Az elkövető – főleg vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – többször volt már büntetve, jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll. Ezen túlmenően az elmúlt 3 évben összesen 12 szándékos szabálysértést követett el, köztük 9 esetben közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt állapították meg a felelősségét.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki férfit – aki tagadta a bűncselekmény elkövetését –, és indítványozta a tartózkodási helyére kiterjedő bűnügyi felügyelet elrendelését azzal, hogy naponta személyesen jelentkezzen a rendőrségen.

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított bűnügyi felügyeletét 4 hónapra elrendelte az ügyészi indítványnak megfelelően. A végzés a terhelt és védőjének fellebbezésére tekintettel nem végleges.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon