E-rollerrel ütöttek el egy nőt Párizsban, aki később bele is halt sérüléseibe

Több nap keresés után őrizetbe vették Párizsban azt a két nőt, akik a gyanú szerint június 14-én éjjel e-rollerrel közlekedve elütöttek, majd magára hagytak egy gyalogost. A gyalogos később belehalt sérüléseibe – szúrta ki a a párizsi ügyészség közleményét a 444.hu.

A tragikus baleset június 14-én éjszaka történt. A két fiatal nő e-rollerrel hajtott a Szajna-parti gyalogos sétányon, majd ott egy nagyjából ötven fős csoportba hajtottak. Ekkor gázolták el a 32 éves olasz nőt.

A rolleren közlekedő két nő, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Az áldozat egy 31 olasz nő volt, aki szívrohamot kapott, amikor az ütközés következtében elesett és beverte a fejét a járdába.

Hirdetés

A nőt folyami rendőrök látták el, majd a mentősök újraélesztették, de kómában szállították kórházba, ahol szerdán meghalt.

A párizsi rendőrség néhány napos keresés után megtalálta a tetteseket, akiket közúti baleset során gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölés vádjával őrizetbe vette mindkettőjüket.

Borítóképünk illusztráció! Forrás: 444.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamerák, amik automatikusan bírságolnak, ha mobilozol

    Kamerák, amik automatikusan bírságolnak, ha mobilozol


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön