Drasztikus változás jöhet – Az EP 30 km/h sebességkorlátozást vezetne be a lakott területeken

A jelenleginél szigorúbb közlekedésbiztonsági intézkedésekkel, például lakott területen 30 kilométeres óránkénti sebességkorlátozással szüntethetők meg 2050-re a halálos közúti balesetek az Európai Unióban – szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői szerdán strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban.

A 615 szavazattal, 24 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők hangsúlyozták: mivel a halálos kimenetelű balesetek 30 százalékánál kulcsszerepet játszik a gyorshajtás,

a járművek biztonságos sebességszintje legfeljebb 30 kilométer/óra lenne a lakott területeken és ott, ahol sok a gyalogos és a kerékpáros.

Az EP emellett minden országban zéró toleranciát vezetne be a sofőrök alkoholfogyasztásával kapcsolatban.

Mint írták – a halálos közlekedési balesetek negyedénél az alkohol is szerepet játszik. A képviselők olyan, biztonságos vezetési mód kötelező beállítását javasolták a mobil- és elektronikus eszközökbe, amelyek a várakozások szerint korlátoznák a vezetők figyelmét elvonó üzeneteket. Emellett adókedvezményekkel és biztosítási konstrukciókkal támogatnák a legmagasabb biztonsági normáknak megfelelő járművek vásárlását és használatát.

Véleményük szerint több, a közúti biztonságra és baleseti gócpontokra fókuszáló beruházásra van szükség. Ezzel kapcsolatban felszólították a tagállamokat, hogy hozzanak létre olyan nemzeti közútbiztonsági alapokat, amelyek a közúti bírságokból befolyó összegeket közlekedésbiztonsági kezdeményezések megvalósítására fordítják.

Az állásfoglalás emlékeztetett: minden évben mintegy 22 700-an halnak meg, 120 ezren pedig súlyosan megsérülnek az Európai Unió útjain.

Hirdetés

A közúti balesetek halálozási arányának korábbi csökkenése leállt, ami azt jelenti, hogy az uniónak nem sikerült megvalósítani azt a célját, hogy 2010 és 2020 között a felére szorítsa le a halálos közlekedési balesetek számát. Azok ugyanis csak 36 százalékkal csökkentek.

A legutóbbi adatok szerint az utak továbbra is Svédországban a legbiztonságosabbak, egymillió lakosra 18 halálos baleset jut, míg 2020-ban Romániában jelentették a legmagasabb halálozási arányt, 85 halálos balesetet egymillió lakosra vetítve. Az uniós átlag 42 halálos baleset millió lakosonként. A magyar adat ennél valamivel magasabb, 46 halálesettel, de csökkenő tendenciát mutat – tették hozzá.

Forrás: MTI


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon