Döntött a kormány: változás jön az autóelszállításnál

A jármű elszállítása előtt jegyzőkönyvet kell felvenni, majd az értesítésben arra is figyelmeztetni kell az üzembentartót, hogy a kocsi elárverezhető – az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg. – írja a napi.hu

A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell – egyebek mellett – az elszállítás okát és költségét, a jármű elszállítás előtti helyét, rendszámát, gyártmányát, típusát, színét, és külföldi rendszámú jármű esetén az államjelzését, a  jármű látható sérüléseit és egyéb meghibásodását, különleges felszereléseit. A jegyzőkönyv végül tartalmazza a tárolóhely címét és telefonszámát, ahol az elszállított jármű átvehető. Ha a jármű lezáratlan volt, akkor az abban lévő ingóságokat tételesen fel kell sorolni.

A  jármű elszállításáról az  ismert üzembentartót – a  jegyzőkönyv egy példányának elküldésével – haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül értesíteni kell, és fel kell szólítani, hogy fizetési kötelezettségét teljesítse, valamint a járművet és a járműben található ingóságokat vegye át. Az értesítésben közölni kell azt is, hogy a közterület-felügyelet a járművet árverésen értékesítheti.

A külföldi forgalmi rendszámú jármű elszállítása esetén – az  üzemben tartó megállapítása céljából – a  közterületfelügyelet megkeresi annak az  államnak a hatóságát, ahol a járművet forgalomba helyezték.

A rendelet előírásait az új év első napjától kell alkalmazni úgy, hogy a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is ezek az irányadók.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/dontott_a_kormany_valtozas_jon_az_autoelszallitasnal.653969.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón