Cukorbeteg volt – Rosszullét okozta a balesetet

Nagykanizsa belvárosában 2022 júniusában okozott halálos közúti balesetet egy középkorú nő, aki – a vád szerint – nem volt biztonságos vezetésre képes állapotban, amikor munka után, kezdődő rosszulléte ellenére beült az autójába és közeli lakására ment.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádirata szerint a nagykanizsai nő 2006 júniusától vércukorszintjének szabályozása miatt inzulinos kezelésre szorul. 2022. május 20-án nappali műszakban dolgozott, egész nap ügyelve a rá vonatkozó speciális étkezési szabályokra, melynek során étkezéseit követően a szükséges inzulin adagját is beadta magának.

A munkanapja letelte után, 18 óra körüli időben autóval indult nagykanizsai munkahelyéről a lakására, amikor érezni kezdte felső ajka zsibbadását, amely általa is ismerten a vércukorszint leesésének előjele.

Hirdetés

Az egyértelmű jelzés ellenére a nő úgy ült volán mögé, hogy ételt nem fogyasztott, azt gondolta, hogy majd lakására érve vacsorázik és beadja az esti inzulin adagot. Pár perc múlva azonban cukorszintje oly mértékben leesett, hogy hypoglikémiás rosszullét alakult ki nála, amely tudatzavar formájában nyilvánult meg. Így nem tudta a körülötte lévő belvárosi forgalmi viszonyokat megfelelően kezelni, és a jármű jobb első részével neki ütközött az előtte haladó segéd-motoroskerékpár hátsó kerekének.

Az ütközés következtében a motoros elesett és kisodródott az úttest jobb szélére, a nő autója pedig áttért menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd onnét az úttest jobb oldalára visszatérve, imbolyogva haladt tovább, közben neki ütközött egy szabályosan parkoló autónak.
A vádlott még ez utóbbi ütközés után is haladt tovább, sőt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzését is – rosszulléte miatt – figyelmen kívül hagyta, míg végül egy ingatlan téglakerítésének ütközve állt meg.

A baleset következtében a motorkerékpáros kórházba szállítását követően életét vesztette, a vádlott pedig 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.

Hirdetés
Fotó és borítókép: Ügyészség
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott