Csúszik az M0 bővítése: több sebből vérzik a projekt, messze még az útépítés kezdete

Az M0 autóút jelentős északnyugati bővítési projektje több okból is megakadni látszik – a körgyűrű egyelőre nem fog bezáródni.

Budapest Főváros Kormányhivatala határozatot hozott, amelyben nem adta meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) részére az építési engedélyt az M0 autóút északi szektor 11 sz. főút és 10 sz. főút (M10 autóút I. ütem) közötti szakasz építési engedélyezési eljárásában – olvasható az autósok számára nem túl jó hír a solymaronline.hu-n.

A portál értesülései szerint a NIF Solymárral sem tudott megegyezni az M0 autóút bővítésével kapcsolatban, a település jegyzője nemleges szakhatósági állásfoglalást adott a folyamatban lévő építési engedélyezési eljárásban. Szente Kálmán polgármester szerint a jegyző a hatályos jogszabályok alapján hozta meg elutasító szakhatósági határozatát, mivel az engedélyezésre beadott terv nem felel meg a Szabályozási Tervnek.

Szente szerint az M0 11-es út és 10-es út közötti szakaszának megépülésével elviselhetetlen forgalom fog Solymárra zúdulni, ezért néhány zebra, járda, kapaszkodósáv és egy csomópont megépítését kérik állami tulajdonú és kezelésű utakon. A település a 40 milliárd beruházás kapcsán egy körülbelül 350 millió forintos helyi fejlesztésre tart igényt.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171025_csuszik_az_m0_bovitese

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is

    Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is


  • Az ablakon át püfölte a buszsofőrt a rolleres

    Az ablakon át püfölte a buszsofőrt a rolleres


  • Razzia indul jövő héten. Ezt fogják figyelni a rendőrök

    Razzia indul jövő héten. Ezt fogják figyelni a rendőrök


  • Lovak szabadultak el az M5 kivezetőn. Videón a hajsza

    Lovak szabadultak el az M5 kivezetőn. Videón a hajsza


  • Kamionnal ütközést úszott meg egy motoros Csepelen. Óriási szerencséje volt

    Kamionnal ütközést úszott meg egy motoros Csepelen. Óriási szerencséje volt


  • Olyan árazást vezetett be Ausztriában a Tesla a saját töltőhálózatának használatára, hogy kikészültek a Teslások

    Olyan árazást vezetett be Ausztriában a Tesla a saját töltőhálózatának használatára, hogy kikészültek a Teslások


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Taxit rabolt egy férfi a 18. kerületben. Körözik

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Taxit rabolt egy férfi a 18. kerületben. Körözik


  • Nagy területet le kell zárni és ki kell üríteni egy bomba hatástalanításához Budapesten

    Nagy területet le kell zárni és ki kell üríteni egy bomba hatástalanításához Budapesten


  • Ráfutásos balesetekről készült kamerafelvételek, amikből tanulhatsz

    Ráfutásos balesetekről készült kamerafelvételek, amikből tanulhatsz


  • Így próbált gördeszkával hazamenni egy férfi az autópályán

    Így próbált gördeszkával hazamenni egy férfi az autópályán


  • Nem engedték be a tolakodó audist. Ordibált és beköpött a kocsiba

    Nem engedték be a tolakodó audist. Ordibált és beköpött a kocsiba


  • Métereken át vonszolt egy elütött gyalogost a robotaxi. Ötszázmillió forintos bírságot kapott a Cruise

    Métereken át vonszolt egy elütött gyalogost a robotaxi. Ötszázmillió forintos bírságot kapott a Cruise


  • Nem kell börtönbe mennie az ámokfutónak. Bedrogozva menekült a fél városon keresztül

    Nem kell börtönbe mennie az ámokfutónak. Bedrogozva menekült a fél városon keresztül


  • Autóval rongyolt be a helyi boltba a Volkswagen sofőrje

    Autóval rongyolt be a helyi boltba a Volkswagen sofőrje


  • 100 milliós Jaguart tört össze egy mobilozó magyar nő Ausztriában

    100 milliós Jaguart tört össze egy mobilozó magyar nő Ausztriában