Csupán 8 óra alatt villanyosítanak hétköznapi autókat

Az e-Revolt nevű német startup kifejezetten a mindennapi autók villanyosítására szakosodott, s immár 42 különböző modell átépítését vállalja.

A nyolcórás folyamat első lépéseként a szakemberek megbizonyosodnak arról, hogy az átépíteni kívánt autó biztosan megfelel a követelményeknek.

Ezután kiszerelik az összes olyan alkatrészt, ami a belső égésű hajtáláslánc részét képezte, majd becsavarozzák az eredeti motor felfogatási pontjaihoz tökéletesen illeszkedű segédkeretet, amelybe az elektromos hajtás elemei kerülnek. A folyamat zárásaként a műszerfalat további műszerekkel egészítik ki. – közölte a Totalcar.hu a motor1.com cikke nyomán.

Hirdetés

Bár az átépítés viszonylag gyorsan lezajlik, nem olcsó. Az e-Revolt 12 ezer és 16 ezer euró, azaz 4,5 és 6,1 millió forint közötti összeget kér a munkáért, melynek eredménye egy körülbelül 250-300 kilométer hatótávú elektromos autó lesz. Ezen kívül sem a beszerelt elektromos motor teljesítményéről, sem az akkumulátor kapacitásáról nem közölt információkat a cég.

– tették hozzá

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön