Csökkennek az üzemanyagárak, ezúttal valószínűleg érzékelni is fogjuk

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is jelentősen csökken. A 95-ös benzin ára bruttó 15 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolaj ára pedig bruttó 10 forinttal csökken. Vélhetően ez az árcsökkentés valamilyen mértékben már a töltőállomások kiskereskedelmi áraiban is meg fog jelenni.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei (OPEC+) csütörtökön megállapodtak arról, hogy januártól napi 400 000 hordóval több olajat bocsájtanak ki a piacra. Ez a szám megegyezik a korábban tervezett, és az előző hónapokban is bevezetett emeléssel.

A hír hatására a Brent olaj hordónkénti ára egészen 70 dollár alá csökkent, ami 6%-os csökkenést jelent a hétfői árszinthez képest (akkor 74,52 USD volt az ár).

A jövő heti üzemanyagárak csökkenését a forint dollárral szembeni erősödése is segíteni fogja, hiszen közel 2%-ot tudott erősödni a hazai fizetőeszköz, 322 forintot kell adni a amerikai dollárért.

Hirdetés

Így a hazai nagykereskedelmi árak csökkenését várjuk a következő héten. Jelenleg a kutak kb. 15%-a értékesít üzemanyagot 480 forintnál alacsonyabb áron.

Az árbefagyasztás óta a benzin és a gázolaj beszerzési ára is csökkent, viszont a benzin átlagára 489 forint lenne, a gázolaj átlagára pedig 495 literenként, ha nem lenne az ár sapka.

Forrás: holtankoljak.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit