Hirdetés

Hírek
Cserbenhagyásos balesetet okozott a motoros, aki végleg el volt tiltva a járművezetéstől
Cserbenhagyásos balesetet okozott a motoros, aki végleg el volt tiltva a járművezetéstől
Hirdetés

A férfit 2003 óta már háromszor is végleges hatállyal tiltotta el a közúti járművek vezetésétől a bíróság sorozatos ittas járművezetései miatt.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést és végleges hatályú járművezetéstől eltiltást indítványoz annak az 52 éves kazári motorosnak, aki már korábban is el volt tiltva a vezetéstől, mégis vezetett, ennek során balesetet okozott, majd a helyszínről elhajtott.

Idén augusztus 7-én, délután 4 órakor ugyanezt a motort vezette Vizslás lakott területén. Egy egyenes útszakaszon áttért a terelővonalon és egy szemből érkező gépkocsi visszapillantó tükrének ütközött. Az ütközéstől szétrobbant tükör és annak szilánkjai a nyitott bal első ablakon keresztül az utastérbe repültek, és csupán a véletlenen múlt, hogy a vezető-, vagy a két utasa nem szenvedtek sérülést.

A csattanás után a motorkerékpár vezetője megállás nélkül elhajtott, nem győződött meg arról, hogy az általa előidézett baleset következtében valaki segítségnyújtásra szorul-e.

Hirdetés

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze a cserbenhagyás, a júniusi ittas járművezetés és a két eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt benyújtott vádiratában 3 év börtönbüntetés, 3 év közügyektől eltiltás és újabb végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint a 111 865 forint bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.

Forrás: ugyeszseg.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés