Cikázó sávváltások szúrtak szemet a rendőröknek Békéscsabán – VIDEÓ

A rendőrség publikálta az alábbi videót.

„A sávváltásnak is vannak szabályai. Békéscsabán egy rendőrkocsi kamerája rossz példát rögzített. Egy autós alig száz méteren belül ötször váltott sávot, és többször úgy ment be a mellette haladó járművek közé, hogy a követési távolságot használta ki, foglalta el.

A sávváltásnak is vannak szabályai. Békéscsabán egy rendőrkocsi kamerája rossz példát rögzített. Egy autós alig száz méteren belül ötször váltott sávot, és többször úgy ment be a mellette haladó járművek közé, hogy a követési távolságot használta ki, foglalta el.

Gyorsabban akart előrejutni, mint az előtte haladók, ezért alig száz méteren belül ötször váltott sávot egy autós Békéscsabán, a Széchenyi utcában. A manőversorozatot 2023. december 1-jén 17 óra körül rögzítette egy szolgálati jármű kamerája.

A kocsi egy párhuzamos közlekedésre kialakított szakaszon cikázott. A forgalom sűrű volt, egymás után, lassan haladtak az autók. Látható, hogy a férfi gyakorlatilag a követési távolságokat használta ki, vette el a közlekedő partnereitől azzal, hogy a sávváltással elfoglalta.

Aki elé beférkőzött, annak valószínűleg lassítania kellett, ha újra meg akarta teremteni a biztonságos távolságot az előtte haladótól.

A KRESZ szerint, ha a forgalmi sávokban összefüggő járműoszlop alakul ki, csak akkor szabad sávot váltani, ha a gépkocsivezető bekanyarodásra vagy megállásra készül. Emellett nagyon lényeges, hogy mindenki úgy hajtson, hogy a mögötte, előtte, mellette közlekedők számára kiszámítható legyen a mozgása.

Használja és időben tegye ki az irányjelzőt, ne csak akkor, amikor már a kormányt is mozdítja!”  – írta meg a police.hu

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett