Kategória: Hírek

  • Nem sok esélyt hagyott magának a túlélésre: Halálra gázolták, miután egy kisteherautó is elsodorta – FOTÓK

    Nem sok esélyt hagyott magának a túlélésre: Halálra gázolták, miután egy kisteherautó is elsodorta – FOTÓK

    Veszprém vármegyében, a 8-as főúton történt a tragikus baleset. Egy idős nő vesztette életét újév napján. – írta meg a Delta Hírek Facebook oldalán.

    A helyszínen kiderült, hogy a nő a két forgalmi sáv közepén, a forgalommal szemben, láthatósági mellény nélkül, sötét ruházatban sétált, amikor egy kisteherautó elsodorta, de ekkor még állva maradt. Rövid időn belül egy személyautó is elütötte.

    A személyautó sofőrje, aki Ausztriába tartott, azonnal a nő segítségére sietett.

    Telefonon értesítette a mentőket, és megkezdte az újraélesztést, amit később a kiérkező rendőrök folytattak – erről az autót vezető férfi beszélt.

    A sofőrt nagyon megviselte a baleset, hiszen korábban már részt vett egy motorbaleset helyszínén, de akkor nem volt közvetlen részese a tragédiának. – tette hozzá a portál.

    Az áldozatot órákig nem tudták azonosítani a rendőrök. Végül kiderült, hogy egy 70 év körüli nő volt.

    Hirdetés
    Fotó és borítókép: Delta Hírek Facebook oldala
    Fotó és borítókép: Delta Hírek Facebook oldala
  • Padlógáz: 50 helyett 122-vel, a rendőrök orra előtt – VIDEÓ

    Padlógáz: 50 helyett 122-vel, a rendőrök orra előtt – VIDEÓ

    Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a XVIII. kerületben. A legkirívóbb gyorshajtást egy ajándékba kapott autóval követték el. A sofőr 50 helyett 122 km/órával közlekedett – a szankció nem maradt el.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságának egyenruhásai 2023. december 29-én ellenőrizték a közlekedés résztvevőit civil jellegű gépkocsiból.

    A rendőrök az akció során 10 gyorshajtóról készítettek felvétel. Hét esetben közigazgatási, három esetben pedig szabálysértési bírságot szabtak ki a szabálytalan autósokkal szemben.

    Egyikük az 50 km/órás megengedett legnagyobb sebesség helyett 122-vel száguldott. A jármű vezetője elmondta, hogy a közel 300 lóerős sportautót ajándékba vették feleségének, és próbaúton akarták tesztelni annak teljesítményét.

    A rendőrök 260 ezer forint közigazgatási bírsággal és 8 büntetőponttal értékelték a tesztvezetést.

    Hirdetés

  • Benézett a szilveszteri bulira, hogy elkössön egy BMW-t

    Benézett a szilveszteri bulira, hogy elkössön egy BMW-t

    A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást egy 31 éves litkei férfi ellen, aki szilveszter éjszaka autót lopott a hazajutáshoz.

    A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére december 31-én 23 óra 14 perckor érkezett bejelentés, hogy egy Karancskesziben lévő családi ház udvaráról elvittek egy személygépkocsit.

    Az épület biztonsági kamerájának felvételén a nyomozók egy kapucnis férfit láttak, aki az óév búcsúztatóra meghívás nélkül érkezett 22 órakor. Beült az udvaron álló gépkocsik egyikébe, beindította a benne hagyott slusszkulccsal, és a tulajdonos engedélye nélkül távozott.

    A riasztott rendőri egységek pár órával később Litke központjában találták meg az autót, benne az indítókulccsal. A körzeti megbízottak a kocsitól egyenesen a közelben lakó, 31 éves férfi házához mentek, aki hamar beismerte tettét.

    A rendőrkapitányságon azt is elmesélte, hogy baráti látogatóban volt az év utolsó napján Karancskesziben, azonban lekéste az utolsó buszt. Sietett volna haza az éjféli pezsgőbontásra, ezért egy hirtelen gondolattól vezérelve átnézte a közelben parkoló autókat, hátha valamelyikkel hazajuthat.

    Az egyik ház nyitott udvarán sikerrel járt, ahol egy nem zárt, prémium márkájú kocsit talált, amelyben még az indítókulcsot is benne hagyta a tulajdonosa. A települést elhagyva élvezte a vezetést, így hosszabb utat választott hazáig, és csak órákkal később, 2024-ben hagyta hátra szerzeményét Litkén.

    Hirdetés
    Fotó és borítókép: police.hu
  • 2024 első napján azonnal lecsapott az instant karma egy türelmetlen sofőrre – VIDEÓ

    2024 első napján azonnal lecsapott az instant karma egy türelmetlen sofőrre – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „A 10-es úton haladtam a városból kifelé, a mögöttem haladó lassúnak találta a sebességem. Kb. az óbudai temetőtől nézte nagyon közelről a csomagtartómat, majd a Virágosnyereg útnál a kanyarodó sávon megragadta a lehetőséget és előzött. Pechére nem vette észre a Virágosnyereg úton parkoló rendőrt, a rendőr őt viszont igen…”

    – fűzte a felvételhez olvasónk.

    Nem az első eset, hogy a rendőrök karjaiba fut egy szabálytalan sofőr és erről felvétel készül. Májusban a kamerás autóban tapsoltak az utasok, amikor lecsapott az instant karma.

    KAPCSOLÓDÓ:

    Videón az év csepeli instant karmája. Járt a taps a rendőröknek!

    A mostani esetnél tilosban előzött egy kisbusz sofőrje. Ezt nem hagyták a rendőrök szó nélkül.

    Hirdetés

  • Halálos frontális baleset, gázolás és buszmegálló letarolás – VIDEÓ

    Halálos frontális baleset, gázolás és buszmegálló letarolás – VIDEÓ

    Meghalt a vétlen 58 éves sofőr, amikor autójába frontálisan belerohant egy másik autós Kéty közelében.

    A 26 éves kétgyerekes családapa egy balra ívelő kanyarban sodródott át a szembesávba, őt és az áldozat feleségét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

    Nagyon sok volt a baleset Szilveszter éjjel az országban.

    Piricsén egy 30 év körüli férfit gázoltak el, aki az út szélén sétált haza, Nyírgyulajon pedig bulizó fiatalok taroltak le egy buszmegállót. – közölte a Tények.

    Az újév első napján
    Szintén halálra gázoltak egy gyalogost hétfő este a 8-as főúton Veszprémnél – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.

    A baleset a főút 47-es kilométerszelvényében történt, ahol egy autó egy sötét ruházatban az úttesten gyalogló nőt ütött el.

    A középkorú nő a helyszínen életét vesztette, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja

    Hirdetés

  • Hazánkban akárhányszor megpróbálhatod a KRESZ vizsgát lerakni. Van, aki tényleg nem adta fel!

    Hazánkban akárhányszor megpróbálhatod a KRESZ vizsgát lerakni. Van, aki tényleg nem adta fel!

    A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) adatai szerint az elmúlt 5 évben. – közölte a kreszvaltozas.hu

    a negatív csúcstartó tanuló 23-szor próbálkozott letenni az elméleti KRESZ vizsgát.

    Hirdetés

    Mivel Magyarországon akárhányszor nekifuthatsz az elméleti KRESZ-nek, ezért a 23 próbálkozás csupán elgondolkodtató…

    Szintén „B”- kategóriában 415-en voltak, akik 10; 243-an, akik 11; és 151-en, akik 12 alkalommal futottak neki az elméleti vizsgának mire sikerült megugrani.

    Ugyanezen időszak alatt egy 82 éves tanuló volt a legidősebb, aki sikeresen letette az elméleti KRESZ vizsgát, ráadásul első nekifutásra!

    „A”-kategóriában, amelynek megszerzése után nagymotort lehet vezetni, szintén ebben az időintervallumban 30 olyan tanuló volt, akinek 6 alkalom kellett az elméleti vizsga sikeres letételéhez, és 3 olyan, akinek ezt kilencszer kellett megtennie.

  • Alagútban, vezetés közben aludt el Tirolban. Kemény dolgokat mesélt az Ausztriában dolgozó magyar teherautósofőr

    Alagútban, vezetés közben aludt el Tirolban. Kemény dolgokat mesélt az Ausztriában dolgozó magyar teherautósofőr

    „A lelket is kihajtották belőlem” – mondta el az Indexnek Róbert – aki a lehetséges munkáltatói szankciók miatt álnevet használt – a portál Ausztriai riportsorozatában.

    „Hajnali 2-3 óra között kezdtem, napi 610 kilométert kellett levezetnem, kétszer el kellett mennem Vorarlbergbe, a második kör délelőtt 11-kor indult, délután lett vége. Napi 14-15 órát melóztam, nem bírtam három hétnél tovább.”

    Az Index újságírója felvetette Róbertnek, hogy az osztrák törvények maximum napi kilencórás munkavégzést engednek meg, és 4,5 óra után ki kell adni 45 percnyi pihenőt a sofőrnek. Róbert keserűen felnevetett:

    „Ez csak annyiban igaz, hogy kilenc óránál többet konkrétan nem vezethetsz, de a rakodás és minden egyéb ebbe nem számít bele. A kormánytekergetés tényleg legfeljebb kilenc óra lehet, de a teljes munkaidő elérheti a tizenöt órát.”

    Hirdetés

    Annyira fáradt volt, hogy előfordult, amikor alagúton haladt át, fényes nappal elaludt a volánnál, csak óriási szerencsével úszta meg a katasztrófát. Márpedig Tirolban, Vorarlbergben elég sok az alagút…

    „Amikor ezt elpanaszoltam a munkaadómnak, azzal válaszolt, hogy szombatra is beosztott dolgozni. Hát ekkor felmondtam.”

    Róbert átment egy másik, salzburgi központú céghez, amely alvállalkozóján keresztül szintén Tirolban végez élelmiszer-kiszállításokat a központi raktárból egy nagy áruházláncnak. Néha itt is túlóráztatnak, de a 12-13 órát sohasem haladja meg a napi munkaidő.

    „Megkeresem a havi 2800 eurót, nettóban. Ez nagyon szép összeg, ráadásul januártól 9,5 százalékkal megemelik a béremet, és már meghaladja a 3000 eurót, ami egymillió-százötvenezer forint. De idekint drágább az élet, főleg a szolgáltatások, és az autó, a lakás, a biztosítás is. Egy kicsit azért félre lehet tenni, de én nem verem a fogamhoz a garast. Van egy szép, felső középkategóriás autóm, hatvan négyzetméteres szép lakásom pazar környezetben. Másfél éve nem iszom alkoholt, nincsenek káros szenvedélyeim, fölöslegesen nem szórom a pénzt, de nem is vagyok zsugori.”

    A teljes cikk az Indexen olvasható el.

    BORÍTÓKÉP ILLUSZTRÁCIÓ: Szinte fékezés nélkül rohant olvasónk autójába egy kamion

    Szinte fékezés nélkül rohant olvasónk autójába egy kamion

  • 34 tűz keletkezett, köztük egy tízemeletes ház hetedik emeleti lakása is kigyulladt tűzijáték miatt

    34 tűz keletkezett, köztük egy tízemeletes ház hetedik emeleti lakása is kigyulladt tűzijáték miatt

    Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal hívták a tűzoltókat – számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

    Tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, legtöbbször kigyulladt kukák, tűzijátékok égő maradványai adtak munkát a tűzoltóknak.

    Tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt nyolc esetben épülettüzekhez, huszonnégy esetben pedig meggyulladt növényzethez, kigyulladt kukákhoz riasztották a tűzoltókat.

    Tűzijáték csapódott be egy tízemeletes társasház hetedik emeleti lakásának ablakán este tizenegy óra körül a sárvári Deák Ferenc utcában. A lakók a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet.

    Hirdetés

    Szilveszterkor több esetben állatmentéshez is riasztották a tűzoltókat.

    A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

    Győrfi közleménye szerint közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert szállítottak kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt. Közülük 28-an kiskorúak voltak – tette hozzá.

    A szóvivő jelezte, hogy a mentőket országszerte 14 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc és szemsérülésekhez.

  • 35 utassal borult az árokba egy autóbusz Nyírturánál

    35 utassal borult az árokba egy autóbusz Nyírturánál

    Baleset történt vasárnap reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtura közelében.

    Az árokba csúszott autóbuszon harmincöten utaztak. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben ketten könnyebben megsérültek.

    A jármű a 403-as főút és a 4102-es út körforgalmánál lesodródott az úttestről, átszakította a szalagkorlátot, majd oldalával az árokba borult – közölte honlapján a katasztrófavédelem.

    A nyíregyházi tűzoltók kiérkezése előtt többen saját erejükből hagyták el az autóbuszt, a többi utast az egységek mentették ki. Az emberekért egy melegedő járat érkezett – tették hozzá.
    Az MTI munkatársa a helyszínen úgy értesült, a busz ukrán felségjelzésű volt, és Ausztriába tartott.

    Nyíregyháza város honlapján arról számoltak be, hogy a busz vezetője nem tudta követni a kanyar ívét, ezért átszakította a korlátot, és az árokba zuhantak. A lap úgy tudja, hogy a balesetben 5 utas sérült meg.

    Hirdetés

    Az Index megkeresésére az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megerősítette, hogy a helyszínről egy 20 év körüli nőt és egy 15 év körüli lányt további vizsgálatok és megfigyelés céljából szállítottak kórházba.

  • VIDEÓ: Rendőrautó jelent meg a debreceni jégpályán sokak nem kis meglepetésére

    VIDEÓ: Rendőrautó jelent meg a debreceni jégpályán sokak nem kis meglepetésére

    Ideiglenes jégrendőrség állt fel a Debreceni Jégcsarnokban, az akcióról a sportcentrum TikTokján jelent meg videó csütörtökön. – szúrta ki a haon.hu

    A különleges bevetésen a rendőrök traffipaxot vittek a pályára, hogy bemérjenek és igazoltassanak egy ámokfutó korist, sőt még egy rendőrautóval is leparkoltak a jég mellé.

    Bírságot azonban most nem osztottak, a jópofa kisfilmmel csupán a felelősségteljes, biztonságos korizásra szerették volna felhívni a figyelmet. Szerintünk ez csont nélkül sikerült.

    Hirdetés
    @debreceni_sportcentrum 👮‍♂️🚔🚨 A téli szünidő ideje alatt a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közösen ideiglenes JÉG RENDŐRSÉG felállítását kezdeményeztük a Debreceni Jégcsarnokban az ámokfutók kiszűrése érdekében.😜 Korcsolyázz, közlekedj felelősségteljesen, vigyázzunk egymásra!😉 #debrecen #debrecenisportcentrum #jegcsarnok #foryoupage #foryou #spotoljdebrecen #police #rendorseg @Uristenzor ♬ eredeti hang – debreceni_sportcentrum

  • Elgázolta a saját feleségét a kétszeres időfutam-világbajnok. A nőt kórházba szállították, de az éjszaka belehalt sérüléseibe

    Elgázolta a saját feleségét a kétszeres időfutam-világbajnok. A nőt kórházba szállították, de az éjszaka belehalt sérüléseibe

    Az eset az ausztrál Adelaide északi részén történt.

    Több ausztrál médium jelentése szerint a nemrég visszavonult profi kerékpáros, Rohan Dennis ellen vádat emeltek a felesége, Melissa Dennis halálával kapcsolatban, aki maga is profi kerékpáros volt.

    Hirdetés

    A jelentések szerint december 30-án este az ausztráliai Adelaide-ben egy autós elütötte Melissa Dennist, aki másnap reggel a kórházban belehalt sérüléseibe. Rohan Dennist azzal vádolják, hogy ő ütötte el furgonjával a nőt – közölte az Escape, amit az Index szúrt ki.

    Az ausztrál ABC szerint dennist több dologgal is vádolják az ügyben, de óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és várhatóan márciusban áll bíróság elé.

    A 32 éves Melissa Dennis sikeres volt az országúton és a pályán egyaránt, világbajnok volt csapatversenyben is, többszörös olimpikon, és 2012-ben megnyerte a Csongming-szigeti körversenyt. 2017 végén vonult vissza, a következő évben ment férjhez Rohan Dennishez. A párnak két gyermeke van.

    A 33 éves Rohan Dennis kétszeres világbajnok az egyéni időfutamban. Az elmúlt két szezont a Jumbo-Visma csapatánál töltötte, a 2023-as Tour Down Underen szakaszt nyert, majd az év végén visszavonult egy évtizednyi profi kerékpározás után.

  • A főpolgármester megmutatta, hogy mit hagyott maga után a levonuló árhullám – FOTÓK

    A főpolgármester megmutatta, hogy mit hagyott maga után a levonuló árhullám – FOTÓK

    A Duna a magas vízszint következtében elárasztotta a budapesti rakpartokat, az árhullám levonultával tisztításra is szükség volt.

    „A dunai árhullám levonultával munkatársaink nekiláttak a budapesti rakpartok megtisztításának” – számolt be Facebook-oldalán a munkálatokról több fotóval Karácsony Gergely.

    A főpolgármester elárulta, hogy „a folyó által hátrahagyott hordalék eltakarítására a BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divíziója műszakonként több mint 40 kézi takarítóval, több mint 30 takarító, rakodó és szállítógéppel távolította el a lerakódott iszapot a rakpartokról, majd ezt követően magasnyomású mosókkal tisztították a szennyezett felületeket”.

    Hirdetés

  • 2023 ugyan fájdalmas, de vicces biztonsági kamerás videói egy csokorban

    2023 ugyan fájdalmas, de vicces biztonsági kamerás videói egy csokorban

    Az Origo.hu szúrta ki a válogatást. Az esetek biztonsági kamerák készítették szerte a világban.

    Van itt minden! Két első ajtó nyitva-hagyás, majd hátragurulás, gázpalack elszabadulás, csomagtartó lefejelés.

    Mind-mind akkor vicces, ha nem veled történik! Próbáljatok tanulni belőle…

    Hirdetés

  • Érdemes még ma tankolnod

    Érdemes még ma tankolnod

    A Mol-csoport pénteki döntése értelmében egyszerre nem terheli a fogyasztókat a kötelező jövedéki adóemelés, ugyanakkor ahogy arra a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője rávilágított, közel sem nyugodott meg a nemzetközi olajpiac. Magyarországon pedig akár 20-23 forinttal is drágulhatnak az üzemanyagok január 1-jére.

    Hirdetés

    „Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal” – jelentette be az Index hasábjain pénteken Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.

    Azt már előre lehetett tudni, hogy a Pénzügyminisztérium az uniós előírásokhoz igazodva január elsejétől kénytelen megemelni a jövedéki adót.

    Így tehát összességében 41 forintos drágulás jöhet a benzinkutakon. Orosz András mostani bejelentése értelmében a Mol két részletben érvényesíti a kötelező jövedékiadó-emelést: január elsején, illetve a hónap közepén megosztva, először 20, majd 21 forinttal hajtják végre az adóemelést.

  • FOTÓK: Tehervonat siklott ki  Nagymarosnál. Bizonytalan ideig, várhatóan több napig – szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között

    FOTÓK: Tehervonat siklott ki Nagymarosnál. Bizonytalan ideig, várhatóan több napig – szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között

    Egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat 9 kocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon.

    A műszaki mentés ideje alatt – bizonytalan ideig, várhatóan több napig – szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, emiatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között. A Budapest-Vác-Szob vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani.

    – közölte a Mávinform Facebook oldalán, akik hozzátették:

    A kisiklott tartálykocsik üresek, de nincsenek kitisztítva, ezért a MÁV vegyi elhárító csapata és a Katasztrófavédelem szakemberei megvizsgálták azokat. Szivárgást nem észleltek. A baleset következtében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, pl. jelzőberendezések, váltók is.

    Hirdetés
    Fotó és borítókép: Mávinform

    Várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozott kár mértéke és a helyreállítás ideje. A műszaki mentés és a helyreállítás várhatóan több napig tarthat. A kocsik visszaemeléséhez Szolnokról egy nagy teherbírású vasúti daru fog érkezni Nagymarosra.

    A vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés.

    Hirdetés