Kategória: Hírek

  • VIDEÓ: Mintha csak egy lasszóval fogták volna el a Camarót… Új eszközt vetett be a rendőrség Amerikában

    VIDEÓ: Mintha csak egy lasszóval fogták volna el a Camarót… Új eszközt vetett be a rendőrség Amerikában

    A menekülő autót még december 26-án lopta el két fiatal. A Chevrolet Camaro tulaja éppen pakolta be a bevásárlást autójába, amikor két 17 éves odalépett hozzá és fegyverrel megfenyegették.

    A férfi kénytelen volt odaadni az autó kulcsait, viszont amint elvitték azt, értesítette a hatóságokat. A rendőrök hamar rátaláltak a sárga Camaróra és üldözni kezdték, de a fiatalok nem akartam megállni.

    Hirdetés

    Az új eszköz, az úgynevezett Grappler, ami lényegében egy kiengedhető háló. Ez feltekeredik az üldözött autó hátsó kerekére és megállítja azt a lehető legkisebb fájdalommal.

    – fejtette ki a Totalcar.

    Ezt alkalmazták decemberben is a menekülő fiatalokkal szemben. Sikerült megingatniuk kicsit a Camarót, ezért az lassított. Ekkor jött hátulról a rendőrautó, kiengedte a hálóját, amit szerencsére elkapott az autó hátsó kereke és feltekerte magára.

    Innen már csak annyi látszik, hogy egy fehér kötélszerűség feszül a rendőrautó és a Camaro között, majd rövid úton mindketten megállnak. Az izomautónak innentől esélye sem volt tovább menekülni egyrészt a háló miatt, másrészt mert a rendőrautó tartotta.

    Hirdetés

  • Videón, ahogy belerohan a teherautóba és megpördül egy autó az M7-esen

    Videón, ahogy belerohan a teherautóba és megpördül egy autó az M7-esen

    Az MKIF Zrt, az M7-es autópálya kezelője osztotta meg az alábbi felvételt.

    A felvétel alapján az autó előzni szeretne, de nem teljesen megy át a belső sávba. Olyan, mintha előzés közben valami elvonná a sofőr figyelmét.

    A jobb elejével elkapja a teherautó bal hátulját, amivel a kamiont „meghintáztatja”, az autó pedig megpördül és a belső szalagkorlátnak csapódik. Az utasok könnyebb sérülésekkel kiszálltak az autóból a baleset után.

    – közölte az MKIF Zrt.

    Hirdetés

  • Olyat oktatott az idős néni a 10-es úton, hogy olvasónk köpni-nyelni nem tudott – VIDEÓ

    Olyat oktatott az idős néni a 10-es úton, hogy olvasónk köpni-nyelni nem tudott – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „Néhány napja éppen hazafelé tartottam a 10-es úton.

    Pilisvörösvárt elhagyva Piliscsaba irányában egy idős hölgy a fél sávot elfoglalva kóricált, forgalommal szemben.

    Szerencsére az előttem haladó sem hajtott gyorsan, időben észrevette (ha közben szemből vakított volna forgalom, máshogy is alakulhatott volna…).

    Természetesen amikor jeleztem neki, hogy ez balesetveszélyes, megkaptam az oktatást! :)”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés

  • Épített magának egy töltőhelyet a VII. kerületben egy taxis – FOTÓK

    Épített magának egy töltőhelyet a VII. kerületben egy taxis – FOTÓK

    A járda a gyalogosoké nevű Facebook csoport posztolt fotókat az esetről, a pofátlanság teteje címmel!

    „Kisajátított magának egy parkolót a 7. kerületben élő taxis. Saját kezűleg zöldre festette a parkolóhelyet, gyalogosokat akadályozó kábelcsatornát tett a járdára, és még egy saját „várakozni tilos” táblát is kitett!”

    – írják a posztban.

    Hirdetés
    A járda a gyalogosoké
    Facebook csoport
    A járda a gyalogosoké
    Facebook csoport
    Hirdetés

    Pár napja át is festette a parkolót zöldre, most épp egy hamis táblát tett ki, veszélyesen kivezetve az áramot hálózati dugaljra, miközben tőle 5 méterre van kifejezetten elektromos autó töltő.

    A járda a gyalogosoké
    Facebook csoport
  • Még a vonat is kisiklott az ütközéstől, amikor egy autóval ütközött Fehérvárcsurgónál – FOTÓK

    Még a vonat is kisiklott az ütközéstől, amikor egy autóval ütközött Fehérvárcsurgónál – FOTÓK

    Vannak dolgok az életben, amelyeket egyszer lehet elkövetni jóvátehetetlen következmények nélkül. Az egyik ilyen, amikor az ember nálánál erősebbel, gyorsabbal találkozik, és a szerencsére bízza magát. – ezzel az elgondolkodtató felütéssel kezdte posztját a Katasztrófavédelem.

    Vasárnap kora délelőtt valakinek pokoli szerencséje volt Fehérvárcsurgónál, amikor autójával összeütközött egy motorvonattal az Igari úti átjárónál.

    A sofőr a roncsok közé szorult, a Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a székesfehérvári hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsok közül, majd a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

    Hirdetés
    Gaál Tamás tűzoltó alezredes, Fejér VMKI

    A balesetben a Székesfehérvár és Bodajk között közlekedő vonat második kocsija lekapcsolódott, kisiklott, és megdőlt a töltésen. A vonaton tizenheten voltak, közülük egy ember könnyebben megsérült. Az utasokért vonatpótló autóbusz érkezett. A balesethez a fehérvárcsurgói és a bodajki önkéntes tűzoltók is vonultak.

    Hirdetés
    Gaál Tamás tűzoltó alezredes, Fejér VMKI

    Borítókép és fotók: Gaál Tamás tűzoltó alezredes, Fejér VMKI
  • Azonnal meghalt a Suzuki sofőrje a hatalmas balesetben – VIDEÓ

    Azonnal meghalt a Suzuki sofőrje a hatalmas balesetben – VIDEÓ

    Néhány hónapja született gyereke annak a fiatal férfinak, aki szörnyethalt egy brutális karambolban Komorónál.

    A Tények úgy tudja, hogy a balesetet ugyanaz a férfi okozta, aki korábban Mándokon elgázolt két kukást.

    A vétlen áldozat szabályosan ment, amikor a szembejövő autó áttért a sávjába és letarolta. Szinte azonnal meghalt. – közölte a Tények

    Fehérvárcsurgónál pedig vonatba csapódott egy autó. A sofőrt életveszélyes állapotban szállították kórházba.

    Tények.hu
    Hirdetés

  • Nagy sebességgel a kávézóba csapódott egy autó Torinóban

    Nagy sebességgel a kávézóba csapódott egy autó Torinóban

    Kávézóba hajtott egy autó Torinóban, Olaszország északi részén, erről elképesztő videó készült.

    A kocsi korábban egy másik autóval ütközött az úton, a sofőr ezért vesztette el az irányítást fölötte, és a kávézóba csapódott.

    A vendégek nagyon megrémültek. A balesetben többen megsérültek.

    Hirdetés

  • FOTÓK: Egy másodpercen múlott olvasónk élete – BMW csapódott a falnak a Kodály köröndön

    FOTÓK: Egy másodpercen múlott olvasónk élete – BMW csapódott a falnak a Kodály köröndön

    Olvasónktól kaptuk a fotókat.

    A baleset tegnap történt a Kodály Köröndön.

    „Annyit tudok, hogy ki akartam menni a kávézó ajtaján. Szerencsére nem tettem.

    Ahogy az ajtóhoz érkeztem egy autó a járdán suhant el! A másikat az oszlop és a fal megfogta. Nekem a kiskutyámmal a virágbolt előtt kell elmennem, hogy az Andrássy útra hazamenjek. Így egy másodperc volt az életem és a kiskutyám élete. Ma újjá születtünk!

    Hirdetés
    Olvasónk fotója

    Az első autóból ki tudott jönni a sofőr. A másik autóból kisegítettek két kisgyereket és két felnőttet. Gyerekek ( két kisfiú) sírtak. Egy férfi, orvos vagy ápoló volt nem tudom, mondta, hogy egészségügyes, segített mindenkinek…

    Hirdetés
    Olvasónk fotója
  • Olyan horrorkaravánt kapott lencsevégre olvasónk, amilyet még nem láttál

    Olyan horrorkaravánt kapott lencsevégre olvasónk, amilyet még nem láttál

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „2024.01.25- én, Debrecen forgalmas utcáján kilométereken keresztül húzta…” 🙂

    – írta meg olvasónk.

    Ezt a „veszedelmet” tudta vontatni a kisteher Debrecenben :))))

    Reméljük soha nem kapunk ennél veszélyesebb felvételt 🙂

    Sajnos láttunk már rosszabbat: 

    FOTÓK: Összesen több, mint 2.5 milliós bírsággal jutalmazták az M5-ösön lekapcsolt horrorkaravánt

    Hirdetés

  • Olyat fotózott ma olvasónk az Andrássy úton, hogy nem tudtuk feldolgozni

    Olyat fotózott ma olvasónk az Andrássy úton, hogy nem tudtuk feldolgozni

    Sok, plusz lóerőt adó tuning megoldással találkoztunk már a neten, de ennyire beteg dolgot még sosem láttunk!

    Nos, az alábbi fotót egy olvasónk készítette ma az Andrássy út – Munkácsy utca sarkon.

    Személy szerint ezt fűzte a fotókhoz:

    „Egy kis ártalmatlannak tűnő baleset esetén is végzetes sérülést okozhat. Vicces, de primitív.”

    Abban a tekintetben nem maradt bennünk kétség, hogy a tulaj nyilván vízszerelő.

    Hirdetés
    Olvasónk fotója
    Olvasónk fotója
  • Ledarálta magáról a BMW a kerékbilincset. Olvasónk azt írta, hogy nem vette észre a sofőr, mert matrica nem volt

    Ledarálta magáról a BMW a kerékbilincset. Olvasónk azt írta, hogy nem vette észre a sofőr, mert matrica nem volt

    Nem mindennapi felvételt osztott meg velünk egy olvasónk. Az eseményt tegnap rögzítette telefonjával a 11. kerületben, a Fehérvári úton.

    Egy BMW-s hölgy szabadult meg alternatív módon a kerékbilincstől.

    „Egy hölgy – a tudtán kívül, profi módon – szabadul meg egy kerékbilincstől…

    A történethez tartozik, hogy épp folyamatban volt a felhelyezés, vagyis a közteresek felrakták a bilincset a kocsira, meg a büntit is rátették a szélvédőre, de matrica nem volt. Visszamentek a kocsijukhoz pár autóval feljebb a következő bilincsért, mert gondolom az előtte parkolóra is akartak rakni. (Látszanak is, amikor már elindult a BMW-s).

    Pont ekkor ért az autójához a BMW-s hölgy és nem észlelte a bilincset, csak a büntit a szélvédőn. Elindult, szerintem azt hitte, hogy a padka miatt indult nehezen a jármű.

    Nem tudtam szólni neki, mert gyerekkel voltam, így inkább felvettem mi lesz.  Ez lett!”

    – írta meg részletesen olvasónk.

    Hirdetés

  • Azt állítja kába állapotban bóklászott és nem talált vissza a baleset helyszínére

    Azt állítja kába állapotban bóklászott és nem talált vissza a baleset helyszínére

    Az újpesti halálos balesetet okozó férfi ügyvédje szólalt meg az RTL Híradóban.

    A férfit védő ügyvéd arról beszélt, hogy védence miért volt bódult állapotban a baleset bekövetkeztekor, valamint miért hagyta el a helyszínt és tűnt el a baleset után.

    Azt állítja, hogy védence kába állapotban bóklászott és nem talált vissza a baleset helyszínére

    Hirdetés

    Fotókat közölt a rendőrség a roncsokról. Ennyi maradt az autókból az újpesti baleset után. Egy ember meghalt

  • Kamera rögzítette az újpesti halálos balesetet

    Kamera rögzítette az újpesti halálos balesetet

    Egy busz fedélzeti kamerája megmutatja, mi történt.

    ELŐZMÉNYEK:

    Fotókat közölt a rendőrség a roncsokról. Ennyi maradt az autókból az újpesti baleset után. Egy ember meghalt

    A bódult állapotban volán mögé ülő, vezetéstől már korábban eltiltott sofőr esélyt sem hagyott. Az újpesti ámokfutásban egy ember meghalt.

    Az Indext birtokába került az a videófelvétel, amit a balesetben érintett busz fedélzeti kamerája rögzített.

    A képsorokon az nem látszik, hogy a fekete Mercedessel először ütköző autó balra sodródva villanyoszlopnak ütközik, az azonban igen, ahogy az ugyancsak vétlen másik két kocsiba frontálisan belecsapódik, majd rátolja az egyiket a buszra.

    Hirdetés

  • Vezetés közben is eladnak neked bármit!

    Vezetés közben is eladnak neked bármit!

    Ülsz a kocsiban, szól a rádió, tekered a kormányt és közben a forgalom zaja is ezerrel zúg a füledbe, de ez még csak a kezdet! Vezetés közben több ezer tényezőre kell figyelned és reagálnod, minden egyes percben. A feldolgozandó ingertömeg miriádja mellett mégis bőven marad még kapacitása elmédnek egy másik tényezőre is, ami egy teljesen más helyen és időben, egy másik döntési helyzetben fejti majd ki hatását, ráadásul meglepő hatékonysággal!

    Kevesen gondolnák, de autós utazásaink során a legtöbbet érézkelt tényezőnek semmi köze a kreszhez, de még csak a forgalomhoz sem! Nem árulunk el nagy titkot, de ezek a figyeleméhes útitársak maguk a közterületi hirdetések, amelyek reklámpszichológiai trükkök százaival építenek márkákat a fejünkben, és vetik el a marketing (vagy akár a közérdekű) üzenetek magvait bennünk, miközben mi a piros lámpánál várunk, vagy éppen 120-ról 140-re gyorsítunk fel az M7-es kivezetőjén.

    De mik is ezek a minden rutinos vezető által jól ismert útjelzők, vagy más néven OOH (out-of-home) hirdetések, és miért jelentik egy különösen izgalmas területét a marketing szakmának?

    Az OOH egyfajta titkos fegyver a brand építésben, ami célba vesz és lő, amikor csak kinézel a szélvédődön, vagy az utasoldali ablakon révedsz az elsuhanó táj látképébe.

    Az óriásplakátok, citylightok, digitális kijelzők, hirdetőoszlopok, beltéri hirdetések, járműre ragasztott reklámok, vagy akár a közvilágítási oszlopokon fityegő reklámtáblák mind-mind arra várnak, hogy megkaparintsák a figyelmedet. És ez működik is!

    Gondolj csak bele, hányszor kaptad már fel a fejed a volán mögül egy-egy impozáns ingatlan, wellness-szállóban eltölthető csodás hétvége, vagy akár az éhség érzetedre játszó ínycsiklandozó hamburger látványára, vagy egy az autóban is szárnyakat adó energiaital csábító sziluettjére.

    A OOH hirdetések mögött komoly pszichológiai tényezők dolgoznak, ami által rendkívül sikeresen töltik be egyetlen feladatukat, a figyelem elragadását, és ezen keresztül a későbbi (vagy akár azonnali) vásárlást.

    Persze mondhatod, hogy téged az ilyesmi nem érdekel, és te ezekre nem is figyelsz, de a számok mégis a marketing szakmát igazolják.

    Egy átlagos autós naponta akár 500-1500 közötti hirdetéssel is találkozhat vezetés közben, függően attól, mennyi időt tölt az utakon. Ezek közül pedig jó néhány mély nyomot is hagy az agyban, egy-egy jól eltalált szlogen vagy kép hosszú időre az emlékezetbe vésődik.

    Végezz el egy gyors gondolatkísérletet ennek ellenőrzésére. Idézz fel 3 olyan reklámot, amit autóból szoktál látni, például óriásplakáton. Próbálj meg emlékezni a részleteire is. Most idézz fel 3 olyan reklám anyagot, amit újságban, vagy akár a telefondon szoktál látni. Melyik képek ugrottak be konkrétabban, tisztábban és részletgazdagabban?

    A szubjektív élmények mellett érdemes pár szóban a statisztikáról is szót ejteni!

    A Scores Group 2022-es jelentése szerint az OOH hirdetések egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a reklámpiac tortájából Magyarországon. A digitális kijelzőkkel ellátott külterületi hirdetőtáblák akár 400%-kal hatékonyabbak lehetnek, mint a hagyományos, nyomtatott vagy online reklámok. Gondoltad volna?

    Egy jól elhelyezett óriásplakátot naponta több tízezer ember lát, ami még a mai (döntően online platformokat használó) autós társadalom számára is jelentős befolyásoló tényező a fogyasztói szokások tekintetében!

    Gondolj csak bele, hogy Te mennyi időt töltesz az autódban, és mennyi hirdetéssel találkozol nap mint nap. Ezek a hirdetések nem csupán díszítik a várost, hanem olyan márkákat építenek a fejedben, amelyekhez később hűséges leszel.

    Ha pedig a márkaépítés tudományáról beszélünk, akkor egy ezen a területen élen járó, lendületes hazai ügynökséget is meg kell említenünk. A Barna Design egy fiatalos tervező- és kreatív ügynökség Budapest belvárosában. Csapatuk a designszakma társterületeire is kiterjedő professzionális tudással, 15 éves tervezői tapasztalattal, fáradhatatlan lendülettel segíti sikerre vinni a vállalkozásokat a legkülönbözőbb piaci szférákban, így a kültéri OOH marketing területén is.

    Tetszik vagy sem, 2024-ben a közterületi hirdetések nem pusztán az offline marketing világának királyai, hanem az autósok számára állandó látképek is.

    Legyen szó a városról vagy az autópályákról az OOH hirdetések szinte észrevétlenül, de mégis hatékonyan építik a márkákat elmédben.

  • Meglepte a NAV munkatársait az a jármű, amivel az M5-ön találkoztak – FOTÓK

    Meglepte a NAV munkatársait az a jármű, amivel az M5-ön találkoztak – FOTÓK

    Elképesztő látvány tárult a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreinek szeme elé, amikor egy román autószállító mögé értek az M5-ös autópályán.

    A pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain végeztek ellenőrzéseket, amikor felfigyeltek egy előttük haladó román járműszerelvényre.

    A furgon egy trélert húzott maga után, amin egy platós kisteherautót szállított, a kisteherautó platójára pedig még egy személyautót is felpakoltak. Az életveszélyesen közlekedő és szemmel láthatóan túlsúlyos járművet azonnal lekísérték a sztrádáról és a mérlegre irányították. Mázsáláskor beigazolódott a gyanú; kiderült, hogy az autó több mint két tonna túlsúllyal közlekedett, a gépjárműben pedig menetírókészülék sem volt.

    Hirdetés
    NAV

    Ellenőrzéskor a sofőr azt mondta, hogy nem volt tudomása a túlsúlyról és arról sem, hogy ha furgonjával szerelvényt is vontat, menetírókészülék beépítése és annak használata is kötelező.

    A jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-től kezdve akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.

    A pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak, amelynek eredményeként a túlsúly miatt a járművezetőnek 650 ezer, míg a menetírókészülék hiánya miatt a jármű üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie.

    Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki. -közölte közleményében a NAV.

    Hirdetés
    NAV