Kategória: Hírek

  • Elítélték: Hat év és nyolc hónap börtön, 7 év közügyektől eltiltás és 9 év járművezetéstől eltiltás – VIDEÓ

    Elítélték: Hat év és nyolc hónap börtön, 7 év közügyektől eltiltás és 9 év járművezetéstől eltiltás – VIDEÓ

    85 kilométeres sebességgel száguldott át egy kereszteződésben a piroson egy autós, aki emiatt halálra gázolt egy bicikliző nőt Szegeden.

    Az ámokfutó nekirohant egy szabályosan érkező másik autónak, megpördült, ezután sodorta el az áldozatot, aki szörnyethalt. Rajta kívül a vétlen autós és utasa is megsérültek.

    A szabálytalankodó nőt most elítélték, majdnem hét év börtönt kapott.

    Az is kiderült, hogy a kereszteződés előtt még „csak” 55 km/h-val hajtott az Audi sofőrje, ám mivel a lámpa pirosra váltott előtte, a gázra lépett és 85-re gyorsított. A másik autóban ülők is megsérültek, amit súlyosbító körülményként vettek figyelembe.

    Hirdetés

  • FOTÓK: Baukó Éva villamossal karambolozott – „Figyelmetlen voltam és rosszkor akartam fordulni a Mogyoródi úton”

    FOTÓK: Baukó Éva villamossal karambolozott – „Figyelmetlen voltam és rosszkor akartam fordulni a Mogyoródi úton”

    A Blikk tegnap elsőként számolt be róla, hogy Baukó Éva autóbalesetet szenvedett, egy villamossal ütközött össze.

    Évát kórházba kellett szállítani, de szerencsére már jobban érzi magát.

    – Megijedtem nagyon. Csak egy nagy csattanást hallottam. Bevallom őszintén, figyelmetlen voltam és rosszkor akartam fordulni a Mogyoródi úton. A villamos is lassan jött és én is csak 30-cal mentem. Szerencsére csak az oldalamat kapta el, de lökött rajtam egy nagyot – nyilatkozta a Blikknek. Most a Facebook- oldalán osztott meg sokkoló fotókat a baleset helyszínéről és a mentőautóból.

    A tegnapi napon a Mogyoródi és a Nagy Lajos sarkán lévő kereszteződést benéztem sajnos; az egyenesen mutató zöld lámpára figyeltem, hogy zöld van és jobbra szerettem volna kanyarodni automatikusan, nem néztem szét és telibekapott egy villamos. A kocsim totálkáros lett. Nekem nem lett bajom, de azért kivizsgáltak a kórházban, ahol nagyon kedvesek voltak velem!” – fűzte Éva a képekhez.

    Hirdetés

    Sajnos Évának nem ez volt az első balesete

    2022 májusban a padkára állt fel a Bosnyák téren, állítása szerint ott így szabályos volt. Amikor elindult indexelt, majd kihajtott az útra. A másik sávban azonban jött egy busz, amelynek sofőrje egyszerűen ráhúzta a kormányt Évára.

    Hirdetés

    Borítókép: TV2, Tények
  • VIDEÓ: Rendőrt hívtak a sebességet mérő rendőrökre Fehérgyarmaton

    VIDEÓ: Rendőrt hívtak a sebességet mérő rendőrökre Fehérgyarmaton

    Nem mindennapi módon zajlott le, majd ért véget gyorsan egy sebességmérés Fehérgyarmaton.

    Történt ugyanis, hogy a Nyírségi Civil Kontroll és Jogvédő Iroda képviseletében egy úr nehezményezte, hogy a forgalommal szembe, az úton álló civil autóból mértek sebességet a rendőrök.

    Mindezt a jelenséget élő adásban, felháborodva elkezdte közvetíteni a Facebookon. Ennek eredményeképpen kiszálltak az autóból a mérést végző rendőrök, majd a férfi kérdőre vonta őket a sebességmérés módjának tekintetében.

    Hirdetés

    A beszélgetés odáig fajult, hogy a kamerázó férfi kihívta a helyi rendőröket, tulajdonképpen a mérést végző rendőrökre.

    A kiérkező rendőrökkel hosszas beszélgetés alakult ki az intézkedés szabályosságáról. Az úr  álláspontja szerint ugyanis a sebességmérés balesetveszélyes és KRESZ szabályt szegő volt.

    Végeredményben a sebességmérés a videó végére és az intézkedő rendőrök távozására gyakorlatilag azonnal befejeződött, annak ellenére, hogy a kiérkező rendőr zászlós szerint mindent megfelelően csináltak a kollégái.

    Hirdetés

  • Áttérhetett az autó a szembesávba, valószínűleg ezért történt a baleset – VIDEÓ

    Áttérhetett az autó a szembesávba, valószínűleg ezért történt a baleset – VIDEÓ

    Árokba csapódott egy teherautó és egy kocsi miután karamboloztak az 55-ös főúton, Alsónyék közelében Tolna vármegyében.

    Az autó úgy összetört, hogy a sofőrt csak a tűzoltók tudták kiszabadítani, koponyasérüléssel vitték kórházba, de a teherautó vezetője is megsérült.

    Hirdetés
    Tények.hu

    Valószínűleg azért ütköztek össze, mert a kocsi áttért a szembesávba. – közölte a Tények

    Tények.hu
    Hirdetés

  • Kínai elektromos autót fog árulni az Opel márkanévvel összeforrt Schiller cégcsoport

    Kínai elektromos autót fog árulni az Opel márkanévvel összeforrt Schiller cégcsoport

    A Schiller család neve évtizedeken keresztül szinte összeforrt az Opellel, több mint 30 éven át tartó együttműködés után azonban egy kínai gyártó, a BYD villanyautói veszik át az újpesti Váci úti szalon bemutatóterét.

    Január közepén derült ki, hogy stratégiai kiskereskedelmi megállapodást kötött a Schiller Autó Család Zrt.-vel a BYD, amivel a kínai autógyártó tovább erősíti a jelenlétét a magyar piacon. A Schiller-csoport a BYD harmadik magyarországi partnere, a kínai vállalat tavaly októberben indította a forgalmazást Magyarországon első két márkakereskedőjével, a Duna Autóval és a Wallis Motorral.

    Hirdetés

    „A Schiller család neve évtizedeken keresztül szinte összeforrt az Opellel, több mint három évtizedes együttműködés után azonban a kínai elektromos autó, a BYD modellek veszik át az újpesti Váci úti szalonban a bemutatóteret” – írja Schiller Autó.

    A cég márkaszervizként továbbra is ellátja az Opel gépjárművek javítását, szervizelését, de újonnan értékesített modellekkel innentől önálló autószalonként nem foglalkozik.

    A Schiller 1991 óta működött hivatalos Opel viszonteladóként. 2024 februárjától nyílik meg a BYD Schiller. A cég továbbra is értékesít Toyota, Lexus, Skoda és Fiat termékeket, valamint Audi és Volkswagen személyautók, valamint VW
    haszongépjárművek szervizelését, karosszéria javítását is végzi.

    „A Schiller Autó Család mind technológiai, mind értékesítési értelemben a BYD-ben és az elektromos közlekedésben látja az autószektor egyik lehetséges jövőjét és a gazdasági perspektívát, emiatt az illusztris pesti autószalon a jövőben a kínai márka képviseletében fog tevékenykedni” – áll a közleményben.

    A BYD Auto, a BYD 2003-ban alapított autóipari leányvállalata a tisztán elektromos és a plug-in hibrid járművek fejlesztésére összpontosít. A vállalat a világ első autógyártója, amely leállította a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását. A BYD a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójaként kezdte a 2024-es évet.

  • Videón, ahogy elütik a zebrán áthaladó nőt Kaposváron

    Videón, ahogy elütik a zebrán áthaladó nőt Kaposváron

    A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatal férfival szemben, aki a szembe sütő nap miatt későn vette észre, és ezért elütötte a zebrán áthaladó járókelőt.

    A vád szerint a tizenéves fiatal 2023 júniusában, Kaposvár belvárosában közlekedett az autójával.

    A vádlott észlelte, hogy a szemből sütő nap elvakíthatja, ennek ellenére mégsem kellő körültekintéssel közelítette meg az egyik zebrát, így késedelmesen vette észre, hogy az úttest másik oldaláról a sértett már áthalad.

    Bár az elkövető elrántotta a kormányt és vészfékezett, az autójának bal oldali tükrével és hátsó kerekével a nőnek ütközött, aki a földre esett.
    A vádlott rögtön megállt, és a sértett segítségére sietett, aki rövid időn belül a saját lábán távozott a helyszínről.

    A sértet a fájdalmaira tekintettel később mégis kórházba ment, ahol megállapították, hogy a baleset következtében zúzódásos és töréses sérülést szenvedett.

    A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. A balesetet térfigyelő kamera rögzítette. – közölte az Ügyészség

    Hirdetés

    A videó az ügyészség honlapján is megtekinthető, ITT!

  • VIDEÓ: Akkora sebességgel hajtott neki a kisbusz, hogy kirepült a sofőr

    VIDEÓ: Akkora sebességgel hajtott neki a kisbusz, hogy kirepült a sofőr

    Két, súlyos baleset is történt.

    Újra kellett éleszteni az M0-s autóúton egy 50 év körüli nőt,

    miután kirepült autójából, mert egy kisbusz hátulról fékezés nélkül belerohant csütörtök este.

    A moldáv rendszámú kisbuszban egy 30 év körüli férfi sérült meg életveszélyesen.


    Győr környékén pedig egy mopedautó előzés közben frontálisan ütközött egy másik kocsival. A mopedautó sofőrje a vezetőüléssel együtt kizuhant a kocsiból, szinte csoda, de túlélte a karambolt. – közölte a Tények.

    Hirdetés
    Ez a kisbusz rohant bele – Tények.hu

    Ez pedig már a mopedautó, ami frontálisan ütközött Győr környékén. Üléssel együtt repült ki a sofőr:

    Ez pedig már a mopedautó, ami frontálisan ütközött. Üléssel együtt repült ki a sofőr – Tények.hu
    Hirdetés

  • Hirtelen fékezés miatt szenvedett fejsérülést Rambó néni, egy fővárosi buszjáraton

    Hirtelen fékezés miatt szenvedett fejsérülést Rambó néni, egy fővárosi buszjáraton

    Egy hirtelen fékezés miatt szenvedett fejsérülést az egyik fővárosi buszon az a 90 év körüli nő, akit agyrázkódás gyanúja miatt szállítottak kórházba bajtársaink a hét elején.

    A sérülése ellenére is mosolygós, kb. 50 kilós asszonynak végül az értékleltár elkészítésénél sikerült meglepnie az életmentőket, amikor nem csupán egy gázspray, de egy nagy kés is előkerült a ridikülből.

    Elmondása szerint attól tartott, hogy egyszer megtámadják és ezekkel az eszközökkel gondolja megvédeni magát.

    Hirdetés

    Az is kiderült, hogy a nagyi hosszas válogatás után, az internetről szerezte be az önvédelmi felszerelést, amit

    bevallása szerint nem félne használni sem, bár reméli erre sohasem kerül majd sor!

    – írta meg Facebook posztjában az Országos Mentőszolgálat.

  • Önkéntes tűzoltók előtt történt meg a baj Veszprém vármegyében – VIDEÓ

    Önkéntes tűzoltók előtt történt meg a baj Veszprém vármegyében – VIDEÓ

    Az esetet Herend Város Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó egyesület kamerája rögzítette.

    Egy kamion tűzhöz riasztott bennünket a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelem műveletirányítása. Hála a jelzés téves volt, így vonultunk vissza állomás helyünkre. A sofőrünk lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett baj.

    Azonnal zártuk az utat, megszüntettük a forgalmi akadályt. Az eset a 73115-ös úton, Szentgáltól 2 km -re, Zsófiapuszta felé történt.”

    – írta meg olvasónk, az egyesült elnöke.

    Hirdetés

  • Nem volt kecmec! Eltiltással is sújtottak egy zebrán szabálytalanul közlekedő sofőrt a rendőrök

    Nem volt kecmec! Eltiltással is sújtottak egy zebrán szabálytalanul közlekedő sofőrt a rendőrök

    A keszthelyi rendőrök pénzbírsággal és eltiltással sújtottak egy kijelölt gyalogos-átkelőhelynél szabálytalanul közlekedő sofőrt.

    A járőrök 2024. február 1-jén délután Keszthelyen, a Bercsényi Miklós és a Rózsa utca kereszteződésénél egy olyan járművezetővel szemben intézkedtek,

    aki előbb nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak, majd egy másikat lassításra kényszerített a kijelölt átkelőhelyen. 

    Hirdetés

    A rendőrök előállították a sofőrt a kapitányságra, és a közlekedési szabálysértés miatt gyorsított eljárásban pénzbírságot szabtak ki vele szemben, valamint két hónapra eltiltották a járművezetéstől. – közölte a police.hu

    Borítókép: illusztráció

    KAPCSOLÓDÓ:

    Nem vette észre a gyalogost, nem megfelelő óvatossággal közelítette meg a gyalogátkelőt

  • „Nem is tudtam, hogy Magyarországon is mérnek sebességet menet közben” – volt aki ezt mondta a rekorderek közül

    „Nem is tudtam, hogy Magyarországon is mérnek sebességet menet közben” – volt aki ezt mondta a rekorderek közül

    A hét negyedik napján két autós is a megengedett sebességnél jóval gyorsabban közlekedett Tolna vármegye útjain, amikor a traffipax bemérte őket.

    Február első napján a vármegyei forgalomellenőrzők a szokásos módon közúti ellenőrzést végeztek. A nap folyamán a forgalomban figyelték a szabályszegőket, továbbá mérték menet közben az autósok sebességét is. Már délelőtt több olyan sofőrrel találkoztak, akik a megengedett 90 kilométer/órás sebességnél jóval gyorsabban közlekedtek.

    Az első autóst az 56-os főút 8-as kilométerszelvényében kapták lencsevégre, amikor 143 km/h-s sebességgel haladt. A sofőr „jutalma” négy közlekedési pont és 78.000 forint közigazgatási bírság lett.

    Nem sokkal később kollégáink már a 65-ös főúton haladtak, amikor egy autós egy emelkedőn 154 km/h-s sebességgel távolodott tőlük. Az egyenruhások a gyorshajtó után eredtek, aki megállítását követően csodálkozva mondta a rendőröknek, nem is tudta, hogy Magyarországon is mérnek sebességet menet közben.

    Hirdetés

    Az emelkedőn gyorsuló autósnak 117.000 forint bírságot kell fizetnie, és hat közlekedési büntető pontot is feljegyeztek neki. – közölte a police.hu

    police.hu
  • Videón a helyzet amikor meg lehet mutatni, hogy jó sofőr vagy

    Videón a helyzet amikor meg lehet mutatni, hogy jó sofőr vagy

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a 35-ös úton, 2024.01.31-én.

    A felvételen jól látszik, hogy az útviszonyok messze voltak az ideálistól. Nyálkás, csúszós volt, vélhetőleg fagypont közeli hőmérséklettel.

    A szemből érkező kamionos egy traktort előzött. Beférni esélye nem lett volna a kamerás autó előtt, ha az nem kormányozza le az útról a gépjárművet.

    Csupán ennek volt köszönhető, hogy az eset szerencsés kimenetellel ért véget.

    Hirdetés

    Sajnos nem az első eset. Ez, a még decemberben történt szituáció is hajmeresztő volt:

    Jobbra nem volt hely, a szembe sávba nem szerettem volna menni… – VIDEÓ

  • Trükkös csaló verte át a véletlenül károkozó autóst

    Trükkös csaló verte át a véletlenül károkozó autóst

    Áruházi parkolóban lett csalás áldozata egy férfi 2023. szeptember 14-én, Orosházán.

    Vásárolni készült, le akarta állítani az autóját, de miközben beállt egy helyre, véletlenül meghúzta a mellette várakozó kocsit. Még ki sem szállt, egy férfi már kopogott is az ablakon és előadta neki, hogy a testvére kocsijában okozott kárt.

    Ráadásul az autót nemrég vették és nagyon drága lesz megcsináltatni. A hibázó autós rögtön felajánlotta, hogy a biztosítóján keresztül rendezi a javítás költségét, de az idegen ragaszkodott hozzá, hogy készpénzben oldják meg mindezt.

    Hirdetés

    Végül 270 ezer forintot fizetett, de kiderült, hogy valójában nem is a károsultnak, csupán egy szemtanúnak. Nem sokkal később ugyanis a károkozó autós felesége meglátta, hogy az egyik internetes közösségi oldalon a sérült kocsi tulajdonosa keresi a másik felet, akivel rendezhetné a kárát.

    A férfi azonnal jelentkezett a valódi károsultnál és feljelentést tett a rendőrségen. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei kiderítették, hogy kinek fizetett és a 40 éves orosházi férfi ellen csalás miatt büntetőeljárást indítottak. A történtek rendőrségi vizsgálata befejeződött, az ügy iratait a nyomozók vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre.

    Borítóképünk illusztráció: Tettlegességig fajult egy ferdén parkolás Veszprémben

    Tettlegességig fajult egy ferdén parkolás Veszprémben

  • Öt napra bekeményít a BRFK: Fokozott ellenőrzés várható

    Öt napra bekeményít a BRFK: Fokozott ellenőrzés várható

    Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

    Budapest rendőrfőkapitánya a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján 2024. február 8-án 0 órától 2024. február 12-én 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest teljes területére.

    Hirdetés

    A fokozott ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása. – közölte a police.hu

    Sajnos bőven van rá ok:

    FOTÓK: Egy másodpercen múlott olvasónk élete – BMW csapódott a falnak a Kodály köröndön

  • FOTÓK: Saját telkén lévő medencéjébe borult bele autójával

    FOTÓK: Saját telkén lévő medencéjébe borult bele autójával

    Egy személygépkocsi tulajdonosa saját telkén lévő medencébe esett és a tetejére borult. – posztolta Facebook oldalán az Autómentő 0-24 nevű Facebook oldal, akik a mentést végezték.

    Azt írták, hogy a szituációt elég nehéz rekonstruálni, de valahogy mégis megtörtént. Hozzátették, hogy a járműben utazók szerencsére el tudták hagyni az autó utasterét

    „Az utca adottságai miatt nem lehetett betolatni az ingatlanra és a medence 15 méterre volt a kaputól ezért segítségül kellett hívni egy rövid tengelytávú tehergépkocsit. A mentést így közösen végeztük el figyelve, hogy az emelés közben a medence ne sérüljön, mert az több milliós kárt generált volna. Végül sikeresen zárult a mentés.” – írták meg.

    Hirdetés

    Borítókép: Autómentő 0-24 Facebook oldal.